Belföld

Berúgott, szétverte a kocsmát, majd kocsival belerongyolt a tulajdonos házába – fotók az ámokfutásról

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába április 19-én bejelentés érkezett egy akasztói szórakozóhelyről. A telefonáló elmondta, hogy egy ittas férfi kiabál és garázdálkodik. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtés során kiderítették, hogy egy 43 éves helyi férfi italozott a kocsmában, majd egy korábbi sérelmét felemlegetve törni-zúzni kezdett.

Poharakat, tányérokat dobált szét, majd asztalt és székeket borogatott fel. Ezt követően bement a konyhába, ahol ajtókat, zárakat, gépeket rongált meg. Ezután autóba ült, majd a kocsma tulajdonosának házához ment, ahol a járművel betörte a kerítést, és nekiment egy épülő terasznak. Végül visszament a kocsmához, ahol ismét ordibálni kezdett.

A kiskőrösi rendőrök a feltételezett elkövetőt a szórakozóhely előtt elfogták és előállították. A férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért tőle vér-vizeletmintát vetettek. A kirendelt igazságügyi orvosszakértő alátámasztotta, hogy a sofőr a vezetés időpontjában ittas volt, így ő a rongálás és garázdaság vétség mellett járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.

A kiskőrösi rendőrök a nyomozást lezárták, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik