Belföld

Nem tetszik a rendszer Bróker Marcsinak

A további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik szeptembertől az úgynevezett Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mind a három napra egész napos tárgyalást tűzött ki. Az eljárás ezen szakaszáig 13 tárgyalást tartott a bíróság, melyekre összesen 78 tanút idézett meg, akik közül 56-an jelentek meg a bíróságon. A tárgyaláson megjelent tanúkat a bíróság részletesen, jellemzően több órán keresztül hallgatta ki. Vallomásukat az immáron 595 oldal terjedelmű tárgyalási jegyzőkönyvek tartalmazzák.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly júniusban 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, 2 rendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Bróker Marcsiként elhíresült karcagi asszonnyal szemben, aki a vádirat szerint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjeként az ügyfeleit tévedésbe ejtve a cég 15 éves működése alatt összesen 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.

Az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék a vádemelést követően azonnal megkezdte az 1700 oldalas vádirat és a mintegy 60 ezer oldalas nyomozati anyag feldolgozását, és a bírósági eljárás megalapozott és minél időszerűbb lefolytatása érdekében tavaly július 26-án előkészítő ülést tartott. Ezen az ügy különös bonyolultságára figyelemmel a bizonyítás keretének, terjedelmének és a bizonyításfelvétel sorrendjének meghatározása érdekében az ügyészt, a vádlottat és a védőt meghallgatta, és novemberre kitűzte az első, háromnapos tárgyalás időpontját.

A 2017. november 6-ai első tárgyalási napon a vádirat ismertetésére, a vádlott kihallgatására és a vádlott családtagjainak tanúkénti kihallgatására került sor. November 9-én a második, és november 13-án a harmadik tárgyalási napon pedig a bíróság az egykori Kun-Mediátor Kft. alkalmazottait hallgatta ki tanúként, és megkezdte a sértettek tanúkénti kihallgatását. Az ügy tárgyalása idén június végéig a további sértetti tanúk kihallgatásával folytatódott.

Bróker Marcsi az eljárás ezen szakaszáig nem tett vallomást. A váddal kapcsolatban tett észrevételében kifogásolta a nyomozó hatóság munkáját: véleménye szerint nem az igazság kiderítése volt a céljuk, csak hogy minél hamarabb lezárják az ügyet. Elmondta, hogy bízik abban, hogy a bírósági eljárásban kiderül az ártatlansága, mert lehet, hogy hibázott, de bűnt nem akart elkövetni. Csupán végezte a napi tevékenységét, próbált minél több és nyereségesebb tranzakciókat végrehajtani, teljesíteni a cég által vállalt kötelezettségeket. Álláspontja szerint a vád torzított adatokon alapul.

Az ügy tárgyalása szeptember elejétől a további sértetti tanúk kihallgatásával folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik