Belföld

Emmi: pánikkeltő lenne a kórházi fertőzések számának nyilvánosságra kerülése

A Kúria áprilisban kimondta, hogy ki kell adni a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat, azonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma még mindig nem tette ezt meg. A pert a Társaság a Szabadságjogokért indította, szerintük a minisztérium az időhúzást választotta, a bírósági döntés felülvizsgálatát kezdeményezték azzal a kéréssel, hogy az új döntésig ne kelljen kiadniuk az adatokat, írja a hvg.hu.

Végre értelmes plakátkampányt indított a kormány
Sehol a bevándorlók, de még Soros György neve sincs a legújabb plakátokon.

Így még néhány hónap eltelik az adatok nyilvánosságra hozásáig. A TASZ szerint elképzelhető az is, hogy újra perelniük kell, mint mondták, az Emmi jogi érvelése gyenge lábakon áll, a felülvizsgálatot arra hivatkozva kérték, hogy a kért adatok személyes adatnak minősíthetők, a TASZ szerint viszont ez nyilvánvalóan alaptalan, hiszen ezek összesített statisztikák.

Az Emmi érvei között szerepelt az is, hogy a kért adatok nyilvánosságra kerülése.

nem releváns, helytelen, megtévesztő, félrevezető és pánikkeltő lenne.

Ezzel bizonyára arra utalnak, hogy a nyers adatokat értelmezni kell, a TASZ azonban erre is felkészült, orvosszakértő-adatelemző csapatuk hetek óta készen áll a feladatra.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik