Belföld

Pálinkás: Utasításos rendszerben igazán újat nem lehet kitalálni

Mint korábban megírtuk, június 30-tól nem Pálinkás József vezeti a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt. A jövőben Nemzeti Innovációs Hivatalként működő intézmény vezetését a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának eddigi igazgatója, Birkner Zoltán veheti át.

Pálinkás kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, van már terve nyugdíjas éveire, úgy tervezi, visszatér a közéletbe, még pontosan nem tudja, hogyan. Tekintve, hogy a váltás nem egyik pillanatról a másikra következett be személyében nem érinti mélyen. Úgy gondolja, hogy kollégáival egy jó intézményt építettek fel.

Elmondása szerint már a választások előtt értesült róla, hogy átalakítást terveznek a kormányzati struktúrában. Pálinkás januárban leírta, hogy hogyan képzeli a továbbiakat, erre azonban nem kapott választ Orbán Viktortól.

Megjegyezte, hogy most is jó a viszonya a miniszterelnökkel. A kormánynévsor bejelentése után beszélt Orbánnal, aki akkor elmondta neki a készülő változást, Pálinkás pedig közölte, hogy tudomásul veszi mindezt.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal korábbi vezetője azt gondolja, hogy a tudományos kutatásban egyensúlyra kell törekedni, szükség van alapkutatásokra, Palkovics László pedig úgy képzeli, hogy a közvetlenül alkalmazandó kutatásokra kell koncentrálni.

Ez nem fog eredményre vezetni, mert utasításos rendszerben igazán újat nem lehet kitalálni

– jegyezte meg.

Szerinte egy ország csak akkor lesz versenyképes, ha egy országon belül verseny van az ország legjobb kutatói között, és ebben a versenyben a bírók is a tudomány képviselői közül kerülnek ki.

Elmondása szerint ő sosem kapott utasítást, még csak kérést sem Orbántól.

Csak akkor lesz alkalmazott kutatás, ha van alapkutatás

– szögezte le.

Pálinkás kijelentette, hogy a CEU-n értékes kutatások folynak, ezt a mondatot a kormányból pedig soha senki nem rótta fel neki. Egyébként nem gondolja, hogy az utóbbi hetek történései után oda az MTA függetlensége.

Utódjával kapcsolatban annyit mondott, sosem hallotta a nevét sem.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik