Belföld

Több mint hétezren úszták át a Balatont

A hivatalos adat szerint 7309-en szálltak vízbe szombaton a 36. Lidl Balaton-átúszáson.

Math István, a rendezvény versenyigazgatója elmondta: a leggyorsabban a csúcstartó Papp Márk szelte át a tavat 1:00:26 órás idővel. A hosszútávúszó rekorddöntésre készült, de 2016-os 58:33-as eredményét nem tudta megjavítani, többek között azért, mert ezúttal válogatottbeli társak nélkül tempózott.

A nők közül a mexikói Armenta Fernanda teljesítette a távot leghamarabb, 1 óra 17 percen belül. A legidősebb úszó a 82 éves Bucsányi Elemér, illetve a nőknél a 80 éves Kertész Zsuzsanna volt. Előbbi 13., utóbbi 11. alkalommal úszta át a tavat. Nekivágott a távnak több volt vízilabdázó is, köztük Biros Péter, Székely Bulcsú, Gergely István és Drávucz Rita.

A célba érkezés után Gurbán Béla veterán úszó, aki eddig mind a harminchat Balaton-átúszáson részt vett, az MTI-nek azt mondta: jó időben az átlagosnál kicsivel hidegebb és hullámosabb vízben teljesítette a távot.

Az idei erőpróbát kétszeri halasztás után rendezték meg most szombaton. Az úszóknak 5,2 kilométeres távot kellett teljesíteniük Révfülöp és Balatonboglár között. A résztvevők 80 magyarországi településről, illetve csaknem 40 országból érkeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik