Belföld

A megölt inárcsi nő férje nem bocsát meg

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 07. 13. 07:12

A két nagyobb gyermek nagyapja bosszút is állna.

Csütörtökön mécsest gyújtott az inárcsi hivatal épülete előtt a megölt családsegítő asszony férje, aki a Blikknek azt mondta, nem bocsát meg a már őrizetben lévő gyilkosnak.

Nincs bocsánat a feleségem gyilkosának! Többet egyelőre nem tudok és nem is akarok mondani.

A megölt asszony két nagyobb gyermekének nagyapja annyira dühös volt menye gyilkosára, hogy bosszút állna.

Ha meglátnám, végeznék vele. Andrea fantasztikus anya, akinek a gyerekein kívül a hivatása volt a legfontosabb!

Inárcs, 2018. július 11.
Bűnügyi helyszínelő Inárcson egy hivatalnál, ahol ügyintézés közben késsel halálosan megsebesített egy hivatali dolgozót egy férfi 2018. július 11-én reggel. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 61 éves helyi lakost.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Az Inárcson megölt nő lánya: anyu arra tette fel az életét, hogy másokon segítsen
A bajba jutott négygyermekes apa pont azzal az asszonnyal végzett, aki a bajba jutottak megsegítésére tette fel az életét.

A lapnak Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke nagy hibának nevezte, hogy a szociális munkásokat, hiába kérték, nem képzik ki arra, miként kezeljék a krízishelyzeteket.

Így a szinte mindennapos szóbeli atrocitások felkészületlenül érik a dolgozókat.

A szakember gondnak tartja a családügyi és a gyerekvédelmi feladatok összevonását is, ami már nagyon nagy teher egy ügyintézőnek.

Hitelcsapdába került exrendőr ölte meg az inárcsi gyámügyest
Házát árverezték, attól tartott elveszíti gyerekeit. Áldozata három gyerek édesanyja volt.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

A gorgeous female standing behind blinds wearing lingerie and stockings

Az anális szex nem játék

Kommentek

EDITORS NOTE: Graphic content / A silicone sex doll is displayed on March 5, 2018 in a room of a "brothel like" establishment in Paris where customers can pay for sexual intercourse with dolls, the first of its kind in France.
Members of the communist and Front de gauche group at Paris' city council called on March 16, the closure of the place run by the Xdolls company. The study of a legal procedure have been presented at Paris city council on March 20. / AFP PHOTO / JOEL SAGET
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.