Belföld

Itt élnek a leggazdagabb magyar családok

Hatalmas a szórás a bérek tekintetében hazánkban, ugyanis hiába 320 ezer forint felett van a bruttó átlagfizetés, tízből hat-hét munkavállaló bére elmarad ettől, azaz az átlagot jól kereső kevesek húzzák fel, írja a Pénzcentrum.

Évek óta megfigyelhető az a trend, hogy amíg a középosztály aránya csökken, addig a felső és felső közép, illetve alsó rétegek súlya nő a népességen belül. A társadalmi rétegek elszakadása földrajzilag is nyomon követhető: a hét magyar régió közül még mindig Közép-Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, itt éves szinten alig több mint 1,1 millió forintból gazdálkodhatnak a helyiek, amíg Észak-Alföldön fejenként mindössze évi 772,5 ezer áll rendelkezésre.

Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer friss statisztikái alapján pedig kiderül, hogy a „luxustelepüléseken” 2-2,5-szer magasabb az egy főre jutó összes nettó jövedelem, mint a legleszakadtabb járásokban. A gazdagabb járásokban pedig a munkanélküliségi ráta is jóval alacsonyabb.

Itt élnek jelenleg a leginkább jómódú magyar családok, nettó jövedelem szerint növekvő sorrendben:

  • Paksi járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 104 263 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 151 815 411 Ft/év/fő
  • Oroszlányi járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 108 921 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 124 070 Ft/év/fő
  • Érdi járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 124 616 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 273 266 Ft/év/fő
  • Gödöllői járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 125 032 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 269 270 Ft/év/fő
  • Pilisvörösvári járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 132 530 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 352 Ft/év/fő
  • Székesfehérvári járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 134 005 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 104 397 Ft/év/fő
  • Móri járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 139 200 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 096 971 Ft/év/fő
  • Győri járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 168 876 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 224 321 Ft/év/fő
  • Dunakeszi járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 256 149 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 498 546 Ft/év/fő
  • Budakeszi járás
    Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 303 899 Ft/év/fő
    Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 688 921 Ft/év/fő

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Faludi Imre 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik