Belföld

15 milliót ad a kormány a vegyszerszennyezés miatt lakhatatlanná vált ház lakóinak

A pénzt a perük jogerős lezárása után vissza kell fizetniük.

Visszatérítendő anyagi segítséget nyújt a kormány a vegyszerszennyezés miatt lakhatatlanná vált Grassalkovich úti ház lakástulajdonosainak – derül ki a Magyar Közlöny hétfői számából.

Mérgező államtitok Soroksáron
Kis magyar abszurd magukra hagyott családokkal, amelyeknél tényleg kísért a múlt.

A kormányhatározat szerint a XXIII. kerületi Grassalkovich út 3. szám alatti hatlakásos társasházi ingatlan tulajdonosai a Soroksári Önkormányzaton keresztül kapják meg az összeget. Az anyagi segítség lakásonként 15 millió 700 ezer forint, amely a tulajdonosokat terhelő pénzintézeti hitel törlesztésére, illetve a tulajdonosok lakhatását biztosító fizetési kötelezettségre használható fel.

Az összeg kifizetésére a költségvetésben 94 millió 200 ezer forintot csoportosítanak át.

A tulajdonosok a pénzt a társasházi ingatlanban 2010 júniusában bekövetkezett robbanás miatt keletkezett károk megtérítése iránt indított per jogerős befejezését követően kapják meg, s azt – különböző feltételekkel – a per jogerős lezárását követő egy éven belül kötelesek visszafizetni.

A kormányhatározat rögzíti: „az anyagi segítségnyújtás a magyar állam részéről nem jelenti a robbanáshoz vezető okok bekövetkezéséért a felelősség elismerését”.

A területen vélhetően az 1960-as évektől szakszerűtlenül tároltak vegyszereket, a talaj a felszín közelében ólommal, nikkellel, rézzel, cinkkel szennyeződött. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet szerint a területet annak idején úgy adták el, hogy a talajt mentesíteni kell. A 2000-es években két társasházat építettek fel az ingatlanon. 2010-ben több robbanás is történt: ezek következtében a felszínre került egy régi pince, amelyben lyukas hordókat, vegyszeres üvegeket találtak. A lakóingatlanokat ezután életveszélyessé nyilvánították. A tulajdonosok pereket indítottak. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik