Belföld

Magyar cég termékei okoztak megbetegedést öt uniós országban

A fagyasztott zöldségekben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki, kilencen haltak meg az elmúlt három évben.

Az Európai Unió Élelmiszerbiztonsági Hivatala szerint ugyanaz a magyar cég csomagolta azokat a fagyasztott zöldségeket, amelyek 2015 óta öt uniós tagállamban, Ausztriában, Dániában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban okoztak megbetegedéseket. Június 8-ig 47 megbetegedést, köztük 9 halálesetet jelentettek.

A magyar cég 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban előállított termékeiben a Listeria monocytogenes baktériumnak ugyanazon törzsét azonosították. Ez azt jelenti, hogy a feldolgozóüzem fertőtlenítése nem vezetett eredményre. További vizsgálatok szükségesek a szennyezés forrásának feltárásához.

Az uniós hivatal szerint a magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal megtiltotta minden fagyasztott zöldségtermék forgalmazását, amit a szóban forgó üzemben állítottak elő, és elrendelte visszahívásukat. Az üzem termelését leállították.

A megbetegedés kockázatának csökkentése érdekében azt javasolják, hogy a nem fogyasztásra kész fagyasztott zöldségeket főzzék meg, akkor is, ha olyan ételekhez használják fel, amelyek jellemzően nyers zöldségből készülnek. Különösen óvatosnak kell lenni, ha az ételt időseknek, várandósoknak, újszülötteknek vagy legyengült immunrendszerű embereknek adják.

A Nébih honlapján nem található meg, hogy milyen termékekről van szó, a céget az uniós hivatal közleménye sem nevezi meg. Márciusban viszont már figyelmeztetett a magyar hivatal a kockázatra, akkor még a gyorsfagyasztott kukoricát hozták összefüggésbe a megbetegedésekkel. Magyarországi esetekről nem érkezett tájékoztatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik