Belföld

Meghosszabbították Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását

A Szegedi Járásbíróság meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Csaba letartóztatását. A gyanúsított letartóztatása 2018. szeptember 5-ig tart.

A gyanúsítottal és több társával szemben indult nyomozati eljárás a gyanúsított mentelmi jogának fennállására tekintettel korábban e gyanúsított vonatkozásában felfüggesztésre és ezzel összefüggésben a gyanúsítottal szemben elrendelt előzetes letartóztatás megszüntetésre került. Ezt követően a Csongrád Megyei Főügyészség indítványt terjesztett elő a gyanúsított előzetes letartóztatásának ismételt elrendelésére arra hivatkozva, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a gyanúsított mentelmi jogát jogerősen felfüggesztette, és ezzel megszűnt az eljárás folytatásának akadálya, melynek okán a büntetőeljárás folytatásának elrendelésére került sor.

A főügyészség ekkor azért indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának ismételt elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozott a gyanú arra, hogy a gyanúsított, aki többek között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, az ezen tevékenységgel kapcsolatos közterhek alóli mentesülés céljából egy olyan többszintű céghálót működtetett társaival együtt, amelynek eredményeképpen az állami költségvetést több mint 6 milliárd forintos vagyoni hátrány érte. Emellett további 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett gazdasági csalás bűntettének megalapozott gyanúja is felmerült a főügyészség szerint. Utóbbi bűncselekmény elkövetésének gyanújával összefüggésben is megtörtént a gyanúsítás közlése.

A bíróság 2018. március 5-én a rendelkezésére álló iratok alapján megállapította, hogy a kényszerintézkedés tárgyában történő döntés meghozatalának és a gyanúsított előzetes letartóztatása elrendelésének törvényi kizáró oka nincs, emellett a gyanúsított esetében a büntetőeljárási törvényben rögzített előzetes letartóztatás különös feltételei közül három is fennáll, nevezetesen a szökés, elrejtőzés, emellett az eljárás meghiúsítására vagy megnehezítésére törekvő magatartás és a bűnismétlés veszélye.

Mindezen okok alapján a Szegedi Járásbíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását ismételten elrendelte, majd később az eljárás során az előzetes letartóztatás meghosszabbítására is sor került.

A Csongrád Megyei Főügyészség 2018. június 27-én indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az letartóztatásban lévő gyanúsított letartóztatását meghosszabbította. Indoklásukban az áll, hogy továbbra is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a bizonyítékok elrejtésével, az eljárásban részt vevő személyek befolyásolásával a bizonyítási eljárás megnehezítésére, meghiúsítására törekedne. A megyei főügyészség szerint megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróság a letartóztatás céljait a bűncselekmény jellegére, a nyomozás jelen állására és a gyanúsított személyi körülményeire figyelemmel enyhébb kényszerintézkedéssel nem látta elérhetőnek, így a letartóztatás 2018. szeptember 05-ig tartó meghosszabbításáról rendelkezett.

A bíróság döntése nem emelkedett jogerőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik