Belföld
Nyáregyháza, 2015. június 22.
Közmunkások borsót szednek Nyáregyházán 2015. június 22-én. A Pest megyei település munkanélkülijei a Váci egyházmegye vidékfejlesztési programjában vesznek részt, amely tizenkét közmunkással és napi húsz-huszonöt önkéntessel mûködik a helyi plébánián. A héthektárnyi termõföldön közel ötven jószággal megtermelt élelmiszert ruhaadományokra cserélik és a falu rászorulói között szétosztják.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ész nélkül engedték szélnek a közmunkásokat ott is, ahol nincs más munkalehetőség

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 07. 04. 08:01

A munkerőhiányra hivatkozva leépítik a közmunkarendszert, de nem veszik figyelembe a területi egyenlőtlenségeket.
Korábban a témában:

A Policy Agenda a Népszavának készített elemzést a közmunkaprogram változásáról, eszerint a kormány nem vette figyelembe a magyar munkaerőpiac területi egyenlőtlenségeit, amikor gyakorlatilag fűnyíróelv-szerűen hajtotta végre az elmúlt másfél évben a közmunkáslétszám drasztikus csökkentését.

A Belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban még 223 ezren dolgoztak közmunkásként, az idei év első négy hónapjában ez 150 ezer főre apadt: vagyis országosan 33 százalékkal csökkent a közfoglalkoztatotti létszám. Idén 40 milliárd forintot vettek ki a közmunkarendszerből, jövőre további 45 milliárd forint kivonásával 180  milliárdra csökken a „közmunkás büdzsé”, amivel 130 ezer alá eshet a közfoglalkoztatásban részt vevők száma.

A munkalehetőségek nem azonosak az ország különböző területein: a kisebb településeken és a keleti országrészben a közmunkások nagyobb aránya mellett is jóval magasabb a munkanélküliségi ráta, mint a nagyvárosokban, illetve a nyugati megyékben.

Az elemzés szerint országosan 33 százalékkal zsugorodott a közmunkás létszám, a keleti megyékben 24-32 százalékkal.

A kormánynak figyelembe kellett volna vennie a munkaerőpiac területi egyenlőtlenségeit, és a keleti megyékben csak kisebb, 10-20 százalékos arányban kellett volna csökkentenie a közfoglalkoztatotti létszámot, valamint a falvakban is kevésbé kellett volna szűkítenie a keretet, mint a nagyvárosokban

– mondta el a lapnak Kis Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője, aki hozzátette: az arányaiban fűnyíróelv-szerű létszámleépítés a foglalkoztatottak számát tekintve nagyon rosszul érintette a nehezebb helyzetben lévő területeket. A munkaerőhiány miatti kereslet a közmunkások egy részét felszippantotta ugyan, de egyértelműen vannak olyanok, akiket az „árokszélén” hagyott a rendszer. Szabolcsban például 10 ezer emberrel kevesebbnek jutott közmunka az idén, miközben a foglalkoztatotti létszám is majdnem 1000 fővel csökkent.

Fotó: MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.