Belföld

Leszúrta sógorát, majd a rendőrökre támadt

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 07. 02. 11:52

Áldozata csak a testvérét próbálta menteni.

Emberölés kísérlete, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat a 63 éves kiskőrösi férfi ellen. A vádlott december 17-én otthonukban egy vita után többször hasba szúrta sógorát, majd a kiérkező rendőrökre támadt, egyiküket a késsel meg akarta szúrni.

A 63 éves férfi élettársával és annak testvérével – az ügy sértettjével – élt egy lakóházban. 2017. december 17-én ittasan ment haza, amit ebédet főző élettársa sérelmezett. Dulakodni kezdtek. A nő lánya ekkor segítségül hívta a vádlott sógorát, aki próbálta nyugtatni az indulatos, agresszív vádlottat.

Ez nem sikerült, ezért óvatosságból kiküldte a házból az asszonyt és a lányát. A vádlott közben a házban magához vett egy L alakú, 40 centis vaseszközt és egy 15 centi pengehosszúságú kést. A teraszon dulakodni kezdett az őt továbbra is nyugtatni próbáló sógorával, akit háromszor hastájékon és mellkason szúrt.

A szúrások miatt a férfi mellürege és a hasürege megnyílt, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az orvosi beavatkozásnak életmentő szerepe volt, ellátás hiányában a támadás halálos kimenetelű lett volna. A vádlott által támadott testtájékra, az elkövetés eszközére, a szúrások erejére figyelemmel a vádlottnak számolnia kellett azzal, hogy a sértett akár meg is halhat.

Az időközben kiérkező rendőrök látták a sértett megszúrását, ezért azonnal a vádlotthoz siettek, hogy megakadályozzák a további támadást. Egyikük gumibotjával a vádlott kést tartó kezére ütött, ő azonban a kést nem engedte el, szembefordult a szabályszerűen intézkedő rendőrökkel.

A kést tartó kezét hátra lendítve a mellette álló rendőr hastájéka felé szúrt. A szúrás azért nem találta el a rendőrt, mert a támadó mozdulatot észlelve a szúrás elől kitért, így a kés hegye csak az egyenruháját szakította ki. Ezután a rendőrök a férfit lefegyverezték.

A büntetett előéletű vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta azzal, hogy a támadáshoz használt kést és vas eszközt is el kell kobozni. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.