Belföld

Újabb részletek a szolnoki halálos balesetről

Mint korábban megírtuk, ketten meghaltak, többen megsérültek szerdán Szolnokon, ahol egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött.

Egy megkülönböztető jelzését használó mentőautó eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze egy vele szemben közlekedő, utasokat szállító autóbusszal.

A rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos körülményeit és okát.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója az M1-nek azt nyilatkozta, hogy a balesetben a mentőautó vezetője és a szállított beteg vesztette életét, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült, őket a budapesti Honvédkórházba, illetve az Országos Baleseti Intézetbe szállították két mentőhelikopterrel ellátás után.

Hozzátette, az autóbuszon levő húsz sérült közül egy ember súlyosan, a többiek könnyebben sérültek. A sérültek között két gyermek is van, az ő állapotuk kielégítő, stabil. Jelenleg a kórházi vizsgálatok folynak. Az áldozatoknak és hozzátartozóiknak őszinte részvétüket nyilvánítják.A Honvédkórház intenzív osztályára szállított mentőápoló állapota stabil, életveszélyes, többszörös koponyatörést, bordatörést szenvedett és egyéb sérülései vannak, jelenleg vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik