Belföld
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Megtört a két és fél éves kislányát leforrázó apa, vallottak a családtagok is

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 06. 28. 16:33

Felkavaró részletekre derült fény annak a kiskunmajsai gyermekkínzó ügyében, aki forró vizet engedett a két és féléves kislányára. A 24.hu beszélt a kegyetlen apa anyjával és testvérével.

Amikor a házba beléptem a tusoló ajtaja nyitva volt. Bella mellett senki nem volt, egyedül ült a kályha melletti kövön. Miután elzártam a vizet, láttam, hogy csupa piros az arca. Felhúztam a pólóját, ott is az volt. Körülötte volt a többi gyerek.

– néhány mondat a kegyetlen apa édesanyjának vallomásából. Csütörtökön a családtagok meghallgatásával folytatódott a Kecskeméti Törvényszéken az elmúlt évek egyik legfelkavaróbb gyermekbántalmazási pere. A 39 éves kiskunmajsai K. Zoltánt bilincsben és vezetőszáron hozták a bíróságra. A félszemű férfi tavaly januárban megverte a párját, mert azt feltételezte, lehet valakije. A nő hajnalban átmenekült a szomszédban lévő unokatestvéréhez, ezért az apa egyedül maradt otthon a négy gyerekkel.

Nem sokkal később a két és féléves kislányuk felébredt és szólt az apukájának, hogy bekakilt. A férfi bevitte a tusolóba és bosszúból hosszú időn keresztül folyatta rá a körülbelül 60 fokos forró vizet. A kislány sírva tiltakozott, hogy fáj neki, de ez az apát nem érdekelte és erőszakkal továbbra is ott tartotta a zuhany alatt. A kínzást csak akkor hagyta abba, amikor a pici elájult. Az apa először mindent tagadott. Azt hazudta, hogy a kislány egyedül ment be a fürdőszobába, majd magára nyitotta a forró vizet. Végül megtört, és bevallotta, hogy mit tett.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Azt nem tudom, hogy mennyi ideig tartottam a víz alatt, de nagyon sírt

– mondta. Az orvosi szakvélemény megállapította, hogy a kislány testének mintegy 50%-án, a fején és testén számos helyen másodfokú, illetve maradandó égési sérülések keletkeztek. De súlyosan károsodott a veséje és több más szerve is. A mentősök több kék-zöld foltot is találtak a gyermeken, de a férfi tagadja, hogy bármi köze is lenne hozzájuk. A lánytestvére a tárgyaláson így emlékezett az ominózus éjszakára:

Két házra lakunk a testvéremtől. Hajnal öt felé átjött anyám, hogy hívjam a mentőket. Átmentem, de kizavartak a lakásból. Be sem engedtek a házba. Zoltánnal csak délután találkoztunk. Nem mondott semmit, mert nem emlékezett semmire. Nem kérdeztem tőle, hogy mi van a kislánnyal.

A vádlott testvére azt állította, nem emlékszik arra, hogy elmondta volna a mentősöknek, hogy forró víz égette meg az unokahúgát.

Ezután a bíró lejátszotta azt a mentők által rögzített hangelvételt, amin a diszpécser és a nő közötti beszélgetés hallható. Ezt mondta a férfi testvére a mentősöknek a szörnyűség után:

A kislány megégett a forró víz alatt. Tiszta piros az arca és mindene. Kétéves a kislány.

A diszpécser valószínűleg már a beszűrődő gyerekzajból rájött, hogy óriási a baj. A mentők perceken belül a helyszínre értek. De a kislány olyan súlyos, sokkos állapotba került, hogy a kórházban leállt a keringése és újra kellett éleszteni. A férfi édesanyja csütörtök reggel meggyötört arccal állt a bíróság elé. Furcsának tűnő magyarázkodás után, ha nem is teljesen abban a formában, de végül elmondta, mi történt.

Analfabéta vagyok, nem sok mindenre emlékszem. Amikor átmentem a fiamhoz, Bella az előszobában állt. Piros volt az arca. Nem sírt, csak vizes ruhában állt. Körülötte a többi gyerek. Ölbe vettem és átvittem hozzánk. Láttam, hogy az arca piros. Ezután hívtuk a mentőket, az anyja pedig elment vele a kórházba

– mondta K. Zoltán édesanyja. Az idős asszony nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért volt több kék-zöld folt is a pici testén. Állítása szerint a fia jó viszonyt ápolt a gyerekekkel „Főzött rájuk, szerette, fürdette őket” – mondta, majd arra is kitért, hogy milyen életet élt a gyermeke.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A fiam 5-6 hónapja lett más, amikor fejbe vágták egy baltával. Aznap amikor történt az eset, be volt gyógyszerezve, és ivott is. Ezt onnan gondolom, hogy este átjött és tőlem kért gyógyszert, volt, hogy háromszor is átjött

– mondta a kislány nagymamája.

A kegyetlen apa rezzenéstelen arccal hallgatta végig a törvényszéken a testvére és az anyja által elmondottakat. Megjegyzést sem fűzött semmihez. Kívülről úgy tűnt mintha teljesen hidegen hagynák a dolgok,  nem lennének semmilyen érzelmei. A tárgyalás szünetében odamentünk hozzá a folyosón, és megkérdeztük tőle, megbánta-e a tettét, szembesült-e már azzal, mit követett el.„Nem nyilatkozom” – mondta, majd leült a padra és váltott néhány szót a szeretteivel.

Normális volt, együtt dolgoztunk tíz évig. Saját kezűleg építette a házat is. Sajnos a drog teljesen elvette az eszét. Aznap este is nagyon be volt állva. Gyógyszerre kábítószerezett és arra ivott. Továbbra is előzetesben van. Azt mondta, hogy egy kétfős cellában van. Levélben tartjuk egymással a kapcsolatot

– mondta, a férfi lánytestvére. A bíróságról kifelé menet a férfi édesanyja elmesélte még, hogy többször is megkérték már a fiát, forduljon pszichológushoz, de hiába. Ehelyett inkább tőle és a lányától kunyerált antidepresszánson élt. Azt állítja, hogy nemcsak a fia, de a kislány anyja is rendszeresen kábítószerezett. A gyermek anyja ugyancsak be volt idézve a tárgyalásra, de nem érkezett meg, és azt sem jelezte, miért marad távol.

A nagymama azt mondja, nem érti, miért nem jött a menye, mert amikor előző este beszéltek vele, akkor még nem volt semmi baja és azt mondta nekik, hogy eljön a tárgyalásra.

Bella nevelőszülőkhöz került, de már jobban van

– mondta a nagymama a gyerekről.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.