Belföld

Lopott, amit ért a magyar-szlovák kamukamionos banda

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 06. 28. 07:06

Szállítmányozó cégeket vettek strómanokon keresztül, de a rájuk bízott árut nem oda vitték, ahova kellett volna.

Lezárult a nyomozás egy tízfős, magyar-szlovák bűnszövetkezet tagjai ellen, akik szállítmányozással foglalkozó cégeket vásároltak fel, nemzetközi fuvarozást vállaltak, majd egyszerűen ellopták a szállítmányt.

Első lépésként strómanokon keresztül megszerezték a cégeket, amelyek nevében interneten keresztül vállalták el a megbízásokat. Az áruért az elkövetői csoporthoz tartozó, hamis okmánnyal rendelkező sofőrök mentek el, de egy esetben sem vitték el a célállomásra a szállítmányt.

Az árucikkek vonatkozásában nem válogattak, tévéket, mosogatógépeket, szárítógépeket, autógumit, műanyag granulátumot, mosóport, kozmetikai termékeket, kávét, édességet és gyerekjátékot is loptak. A lebukást elkerülendő, néhány elcsalt fuvar után hátrahagyták a teherautókat, a hamis okmányokat pedig megsemmisítették.

A bűnszervezet 2012 és 2015 között közel ötven szállítmányt tulajdonított el, amivel több mint egymilliárd forint kárt okoztak. A Nemzeti Nyomozó Iroda az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Gödöllői Járási Ügyészségnek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

EINDHOVEN, NETHERLANDS - OCTOBER 22:  Balazs Dsudzsak of PSV Eindhoven battles for the ball with Mathieu Valbuena of Marseille during the UEFA Champions League Group D match between PSV Eindhoven and Marseille at the Philips Stadium on October 22, 2008 in Eindhoven, Netherlands.  (Photo by Paul Gilham/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.