Belföld

Kitart a neje a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös mellett

Csütörtökön a tanúkihallgatással folytatódott a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István pere a Szombathelyi Törvényszéken. Varga Roland beidézte tanúként a vádlott feleségét, de ő megtagadta a vallomástételt. Az asszony villámgyorsan távozott a “meghallgatása” után, de kifelé menet még küldött egy csókot a férjének. A bíróság meghallgatta még a vádlott első gyanúsítotti kihallgatásáról készült hangfelvételt, majd megtekintette a bizonyítási kísérletről készített videofelvételt, és ismertette az eljárás során keletkezett iratokat.

Mint arról korábban beszámoltunk a bíróság a Terrorelhárítási Központ több munkatársát is kihallgatta azok közül, akiket a tűzharc után hívtak a helyszínre.Ők elmondták, hogy először a sebesült rendőrtisztet hozták ki, aki ekkor már nem élt. Győrkös a tanúk elmondása szerint a lövöldözést követően fegyvereivel a ház egyik belső szobájába ment, majd az ágy előtt ülő helyzetben a földön feküdt, és onnan tartotta szemmel a helyiség bejáratait. A kommandósok szerencséjükre egy szekrény tükréből ráláttak anélkül, hogy be kellett volna lépniük a szobába, így tárgyaltak vele.

A vádlott sérülései miatt csak többszöri kérésükre tette fel a nála lévő gépkarabélyt az ágyra úgy, hogy azt már nem érhette el. Mint a tárgyaláson kiderült, egy pisztoly is volt nála, amit az egyik kommandós állítása szerint egy hirtelen mozdulattal megpróbált jobb combja mellett nem látható helyre tenni, de amikor felszólították, ezt a fegyvert is csövénél megfogva tette az ágyra. Ahogy megvált a fegyverektől, azonnal megrohanták és megbilincselték.

A vádirat szerint Győrkös István bőnyi lakásán a Készenléti Rendőrség hatósági engedély nélkül tartott lőfegyverek gyanúja miatt tartott házkutatást 2016. október 26-án. A vádlott a kapuban egy német juhász kutyával jelent meg, a rendőri csoportot vezető rendőrtiszt arra kérte, hogy zárja el az állatot. A vádlott közölte a kapun kívül várakozó rendőrökkel, hogy addig nem engedi be őket, amíg az ügyvédje meg nem érkezik, de mint utóbb kiderült, nem is hívott senkit.

Miután a vádlott a kutyájával hátrament, a rendőrök és a tűzszerészek a gépkocsibeálló felől beléptek az ingatlan területére, és a ház bejáratához mentek. A vádlott felesége nem akarta őket beengedni, arra hivatkozva, hogy a férje ideges és baj lesz, de végül engedett a nyomozóknak, és hármukat beengedte.

A vád szerint ekkor a vádlott elővett egy AMD 65 típusú csőre töltött gépkarabélyt és kibiztosította. Miután a rendőrtiszt elhaladt az asszony mellett, összetalálkozott a hátráló vádlottal, és rákérdezett, hogy mi van nála. Győrkös István azt felelte, hogy az, ami maguknál, és három lövésből álló rövid sorozatot adott le a rendőrre. Az egyik lövedék a 46 éves áldozat fejét érte, aki ebbe a sérülésbe belehalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik