Belföld

Dohány, drog, prostik – két videón a nagy bukás

Debrecenből Szentesre, onnan Budapestre vezettek a szálak.

A nyomozás úgy indult, hogy a hajdú-bihari rendőrök megtudták, egy férfi zárjegy nélküli dohányt árul Debrecenben, lakását pedig nőknek adja ki, akik ott szexuális szolgáltatást nyújtanak. A férfit június 13-án elfogták, gyanúsítottként kihallgatták.

Nyomozás közben került a rendőrök látókörébe egy 30 éves szentesi férfi, aki a debreceni gyanúsítottól rendszeresen vett jövedéki adózás elől elvont terméket. Azzal, illetve kábítószerrel kereskedett az ország több pontján is.

Mivel felmerült a gyanúja annak, hogy a célszemély fegyverrel rendelkezik, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen fogták el F. Zoltánt, akit gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek.

A hajdú-bihari rendőrök június 22-én Budapesten fogták el B. Tamást. A 30 éves férfi országszerte több fogyasztónak, köztük a szentesi gyanúsítottnak is adott el drogot. A férfi budapesti lakásán és csobánkai tartózkodási helyén 2 és fél millió forintot, 900 eurót, 500 darab extasy tablettát, 20 gramm kokaint, negyven tő vadkendert, valamint három vödörben közel 3 és fél kiló marihuánát foglaltak le.

B. Tamással szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklás miatt, a debreceni férfi ellen prostitúció elősegítése, jövedéki adózás elől elvont termékre elkövetett orgazdaság, a szentesi F. Zoltánnal szemben kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt nyomoznak.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik