Belföld

Az asszony rendszámával ékeskedni tilos

És a fateréval is. Mert aki hibázik s még le is bukik, annak félelmetes kifejezést emel tekintete elé az igazságszolgáltatás: egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette.

Egy másik személygépkocsi forgalmi rendszámát találták a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei annak a 33 éves helyi férfinak az autóján, akit 2018. május 29-én igazoltattak Pécsett, az Aidinger János úton. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy a külföldről behozott autót még nem vitte el műszaki vizsgára, de addig is közlekedni akart vele, ezért rászerelte a felesége autójának a rendszámtábláit. 

A hírre a police.hu oldalán akadtunk.

Amúgy rendszámos napokat élünk, ugyanis szintén beismerte tettét az a 19 éves molványi férfi, akit 2018. június nyolcadikán Szigetváron igazoltattak a rendőrök. A fiatalember a megalapozott gyanú szerint az apja gépkocsijára kiadott rendszámtáblát szerelte fel a saját autójára, és azzal közlekedett.

A két férfi ellen „egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett” elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, az iratokat postázta az ügyészségeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik