Belföld

70 ezret fizethet egy zuglói lakos is, ha parkolni akar

Komoly gondot jelent a zuglóiaknak a tavaly szeptemberben bevezetett fizetős parkolási rendszer. Sokan nem tudják megfizetni a második autó után kötelező 70 ezer forintot. A legtöbb kerületben a helyben lakók ingyenesen használhatják a parkolási zónákat, ami Zuglóban is így van, de van egy fővárosi irányadó rendelet, amelyet minden kerület a saját adottságaihoz igazít — erről készített riportit az InfoRádió.

Karácsony Gergely 14. kerületi polgármester a rádiónak elmondta: az elmúlt években Zugló Budapest egyik P+R parkolójaként működött, ami sok szempontból megnehezítette a kerületben lakók életét, ezért már 2008 óta tervezték a fizetős parkolás bevezetését. Végül ez az ő polgármestersége idején valósult meg, a fizetős parkolást pedig igyekeznek kibővíteni.

Az InfoRádiónak nyilatkozó Dvorszki Zsolt zuglói lakos szerint ott, ahol már él a fizetős parkolás, üresek az utcák, ez pedig annak köszönhető, hogy a lakók nagyon kis része kapott parkolási engedélyt. Mint mondta: meghökkentőnek tartja, hogy csupán 3600 engedélyt adtak ki egész Zuglóra, miközben ennél jóval több autó van a kerületben. Szerinte a zuglóiak 30-40 százaléka albérletben lakik, nekik pedig semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy parkolási engedélyt szerezzenek.

Az ott lakóknak gyakorlatilag lakásonként egy autóra jut engedély, miközben egy családnak általában két autóra van szüksége. A másodikra 70 ezer forintba kerül az egyéves engedély.

Karácsony Gergely szerint már többször módosították a helyi parkolási rendeletet azért, hogy még több kedvezményt adjanak a zuglóiaknak. Hozzátette: megfontolandónak tartja azt a civil javaslatot, amellyel mérsékelnék a helyi lakosok második autója utáni parkolásért fizetendő 70 ezer forintos díjat.

Forrás: Gilles Targat / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik