Belföld

A zuglói Fidesz és MSZP közösen akadályozta meg, hogy otthontalan emberek lakásban élhessenek

Van elég gondja Zuglónak, nem kéne még egyéb, nem rá tartozó feladatokat is a nyakába vennie – ez az indoka Kovács Balázs fideszes képviselőnek arra, miért ne segítsenek szerencsétlenül járt embereken, akik habár dolgoznak és rendezett életet élnek, még sincs hol lakniuk. A zuglói eseményekről a 444 számolt be, a történet lényege, hogy a Baptisták és az Utcáról Lakásba Egyesület használaton kívüli, lerobbant lakásokat újítana fel, hogy azokba otthonnal nem rendelkező, de zuglói kötődésű embereket vagy egész családokat helyezne el.

Pedig még az öjnkorméányuzat is jól járna a felújítással, mivel a civil szerevzetek saját forrásból újítnák fel az épületeket.

Nem csak a fideszesek akadályozták meg a terveket, a szocialisták sem kérnek otthon nélküli emberekből

Sokacz Anikó és Hevéri László György arra hivatkozva próbálták elgáncsolni a terveket, hogy ők a zuglói lakosok érdekeit képviselik, a lakók pedig nem akarnak hajléktalanokat tudni a szomszédságukban, írja a 444.

Szabó Rebeka alpolgármester pedig így vázolta fel a kialakult helyzetet:

Múltkor elmondták, hogy ne éljenek utcán emberek, de most már látom, úgy gondolják, hogy lakásban se éljenek. Ez elég szomorú képet fest a baloldalról.

Végül a testület megszavazta, hogy a baptisták felújítsanak egyetlen lakást, de a programjukhoz legalább három kellene. Az Utcáról Lakásba Egyesület egyáltalán nem kapott lehetőséget a otthontalanok megsegítésére.

(Kiemelt kép: Budapest Fõváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának épülete a Pétervárad u. 2-ben. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik