Az első dalában a migráció, a másodikban az oktatás problémáiról beszélt Molnár Áron. A színész formációja, a noÁr ezek után újabb dobásra készült, péntek reggel pedig megjelent az új videoklip, amely a Fogjunk össze! címet kapta. A számban közreműködött Mohamed Fatima is.
A videó egy kosárpályán játszódik, ahol rengetegféle ember játszik egyszerre, együtt, egy csapatban. A noÁr ezzel a társadalom sokszínűségére szeretné felhívni a figyelmet, illetve azt mutatja be, mennyivel jobb megoldás az összefogás, mint a gyűlölködés.
A Junior Prima díjas színész az új videó megjelenése előtt elmondta, a noÁr egy olyan ügyet szolgál, aminek lényege nem más, mint a gondolkodtatás. Elmondása szerint ugyanis társadalmi felelősséget kell vállalnunk a következő generációért.
Áprilisban készítettünk interjút Molnár Áronnal, amiben többek közt arról beszélt, hogy a butaságot és a gyűlölködést csírában kell elfojtani. „Sosem jó, ha csak olyan emberek maradnak egy közegben, akik egyetértenek, mert így elmúlik a kritikus gondolkodás, és a beszélgetések rövidek lesznek”, mondta akkor.
Kiemelt kép: YouTube