Az LMP megkapta az első leckéket az Fidesz kétharmadtól a parlamentben, megvolt a tisztújítás is. Milyen a hangulat a pártban?
Zavarba ejtően jó, és nemcsak az LMP-nél, hanem ezt érzékelem a többi párt képviselőinél is. Nehezen tudom megérteni, hogy miért, hiszen éppen túl vagyunk egy választáson, amit az ellenzék kétharmaddal elveszített. Egy ellenzéki pártnak tudatában kellene lennie, hogy felelős az eredményért, és ennek a felelősségnek borzasztóan nyomnia kellene az LMP és a többi párt vállát is. A képviselőknek pedig gondolkodniuk kellene azon – igazából máson sem szabadna gondolkodniuk –, hogy a következő választás ne újra ugyanilyen körülmények között és eredménnyel történjen meg.
Nem is nagyon közösködött az ellenzéki kollégákkal, hiszen be sem ment a parlament alakuló ülésére.
Szörnyű érzés lett volna átélni, hogy a gyönyörű, ünnepélyes alkalommal fanfárokra behozott zászlók, ünnepi beszédek és koccintások kísérjék annak a parlamentnek a megalakulását, amely az ellenzék impotenciája mellett egy példátlan kormányzati hazugságkampánynak és tömeges csalásoknak köszönhetően jött létre. Ha érdekes, az én hangulatom ettől nagyon rossz lett. De nem a rossz hangulat, a szomorkodás miatt nem mentem be, hanem hogy felhívjam a figyelmet: ha nem foglalkozunk a mostani választás körülményeivel, a következő még nagyobb disznóság lesz.
A rossz hangulata más szempontból is érthető, hiszen az elmúlt hetekben saját pártja is megbüntette.
Az LMP-ben a választások előtt is sok logikátlannak tűnő dolog történt, és sajnos április 8. után ez a trend folytatódott tovább. Sok olyan döntés született, aminek az értelmét, hasznosságát nehéz lenne meghatározni. Én ide sorolom a több párttársamat és az engem is érintő fegyelmi döntéseket.
Az LMP etikai bizottsága két évre eltiltotta attól, hogy vezető tisztséget viselhessen a pártban. Az egyik budapesti jelölt még ennél is súlyosabb, ötéves eltiltást kapott. Ezek után joggal gondolná az ember, hogy nem mosolygás, hanem drákói szigor uralkodik az LMP-ben.
Olyan helyzet alakult ki a pártban, amelyben politikai nézetkülönbségeket igyekeznek fegyelmi úton elintézni. Nagyon veszélyes és szomorú, ha egy párt eljut idáig, mert ez mindig egy lejtőn való megindulást jelez. Én kaptam az egyik legkeményebb büntetést, miközben semmilyen fegyelmi vétséget nem követtem el, nem folytattam titkos tárgyalásokat, és szerintem Szél Bernadett állítása sem igaz, hogy nem tartottam magam a párt bürokratikus előírásaihoz. Egy bűnöm van: olyan súlyosnak tartottam a kormányzat körüli korrupciós helyzetet és a maradék demokráciát fenyegető veszélyt, hogy azt gondoltam, mindent meg kell tenni a kormány menesztéséért. Meggyőződésem volt és maradt is, hogy ehhez az ellenzéki tényezők széleskörű együttműködésére volt és van szükség, akkor is, ha mást gondolunk a világról, sőt akkor is, ha a kialakult helyzetért eltérő felelősségű pártok vannak az ellenzékben.
Két hónappal a választási vereség után a párt vezető szerveiben egyértelműen az az irányzat van többségben, amelyik a kampány idején elutasította a koordinált visszaléptetéseket?
A vezetésben igen. A pártban már nem olyan nagy, de határozott többségben van ez a vélemény. De mostanra olyan helyzet állt elő, amelyet már nem tudok tovább vállalni. A korrupciós helyzet egészen elképesztően súlyos, én az elmúlt éveket ennek feltárására tettem fel. A helyzet nagyon komoly, csakúgy mint a maradék demokrácia helyzete. Ami a lemondásom óta az LMP-ben történik, az viszont lassan ezt a harcot teszi komolytalanná. Különösen mióta kiderült, hogy a fegyelmi bizottság kétéves eltiltását nemcsak én fellebbeztem meg, hanem az LMP etikai bizottsága is. Súlyosbítást kértek.
Az LMP szervezeti felépítése mindig tud meglepetést okozni. De ez miért akkora probléma?
Ebben az az egészen bizarr, hogy a fegyelmi bizottság döntéseinek az etikai bizottság a fellebbviteli fóruma. A fegyelmi bizottság megfellebbezett határozatait másodfokon az etikai bizottságnak kell megtárgyalnia. Az én esetemben az etikai bizottság elé tehát a saját fellebbezése fog kerülni, amelyben már előre és egyértelműen kifejtették, hogy túl enyhének tartják a rám kiszabott büntetést. Nos, ha valami, akkor ez sajnos tényleg az ’50-es éveket idézi, de legalábbis a kisgazdásodást biztosan.
Meggyőződésem, hogy az LMP-nek helye van a közéletben, de ehhez – csakúgy mint a többi ellenzéki pártnak – be kell látnia, hogy maga is felelős a kialakult helyzetért, és be kell látnia, hogy a kialakult helyzet mennyire súlyos.
Szél Bernadettel társelnökökként vitték végig a választási időszakot. Ő hogyan reagált az ön lefokozására?
Társelnök asszonnyal jó munkatársak voltunk, persze nem értettünk mindig mindenben egyet. Ez természetes volt a kampány idején – ha mindenben egyetértenénk, akkor miért lenne szükség két társelnökre? A fegyelmi ügyében én másképp reagáltam volna, mint ahogy ő tette.
Saját magát mennyire érzi felelősnek azért, hogy végül kénytelen távozni abból a pártból, amelynek nemrég még az irányítója volt?
Az valóban az én felelősségem is, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam meggyőzni a párttársakat, hogy milyen súlyos következményei lehetnek, ha marad a Fidesz-kormány, pláne, ha újabb kétharmad lesz. Az LMP-ben azonban sajnos racionális viták helyett sokszor inkább érzelmi alapú szembenállás alakult ki a kérdésben. A Sallai-féle attak sajnos kifelé is megmutatta, hogy miként mentek ebben a kérdésben a tárgyalások. A Fidesz által a közéletbe folyamatosan adagolt méreg, a gyűlölet és az indulatok mérge az LMP-t sem kerülte el. Nagyon remélem, hogy a párt idővel vissza fog térni a racionális vitákhoz, és visszaszorítja az indulatokat, mert ezek hiteltelenítenek minden olyan törekvést, ami a kormányzati politika komoly kritikájához szükséges. Egyébként
Schiffer András, az LMP korábbi vezetője a 24.hu-nak adott interjújában azt is fejtegette, miért lett volna életképtelen a koordinált választás sikere esetén az összellenzéki kormány. Mennyire érvényesül az egykori LMP-alapító befolyása a pártból való távozása után?
Persze butaság ez az érvelés, és inkább arra példa, hogyan lehet érvek helyett heccelni egymást. Én is azt mondtam meg mások is, hogy szélesebb együttműködésre van szükség, mert ha a Fidesz elveszti a többségét vagy legalább a kétharmadát, akkor megnő a hatalom kontrollja és megnő a hatalom kompromisszumkényszere is. Aki azt mondja, hogy ettől a párt „libsibolsivá” vagy „nácivá” vált volna, az vagy téved vagy tévedni akar. A pártot elhagyó, de általam intelligenciája miatt mindazonáltal nagyon nagyra becsült politikustársam érveivel akkor sem tudtam azonosulni, amikor azt magyarázta, hogy ne nyomjuk teljes erővel a korrupciós történeteket, a rázósabbakat inkább írassuk meg újságírókkal, mert különben még kevésbé tudunk majd bejutni a kormányzati sajtóba, pedig az emberek többségét ma már csak azon keresztül lehet elérni. Én akkor is magyaráztam, hogy hiába kötjük meg a kis kompromisszumainkat, ha véletlen veszélyesen felmenne a támogatottságunk 20-25 százalékra, akkor nincs semmi garanciánk arra, hogy a Fidesz nem fogja felrúgnia paktumot, aztán megint csak lejárató kampányok főszereplőiként lehetünk jelen a tévéikben, újságjaikban.
A választási vereség éjszakáján éppen ön volt az, aki a nyilvánosság előtt kiteregette, ki és milyen módszerekkel akadályozta az LMP-n belül az ellenzék együttműködését. Nem lehet, hogy az eltiltás és az újabb eljárás az akkori kibeszélés következménye?
Ha így lenne, akkor az nagyon nagy baj lenne, hiszen itt egy fegyelmi eljárásról van szó, aminek tényeket kell felhoznia a döntés megalapozására. A fegyelmi határozatban azonban ilyesminek semmi nyoma nem volt. Különben nem hiszem, hogy kibeszéltem volna. Azt a kijelentésemet pedig most is vállalom, hogy az egész ellenzék soraiban számos olyan politikus volt, aki akarva vagy akaratlanul – nem tudom – akadályozta a pártok megújulását és az együttműködés kibontakozását. Azt is mondtam, hogy az LMP-nek akkor van helye a politikában, ha belátja és vállalja, hogy ő is felelős – még ha nem is a legfelelősebb – a választás kimeneteléért.
Sor került az április 8. óta eltelt időszakban valamilyen szembenézős megbeszélésre, vitára ebben a témában?
Nem érzem, hogy sikerült volna szembenézni ezzel a kérdéssel. Lett volna még rá idő, de az is lehet, hogy ez kellemetlen téma. Én még az elsőfokú fegyelmi után is reménykedtem, hogy valamilyen formában ez megtörténik majd, átbeszéljük az ügyet, hiszen nem voltam egyedül ezzel az igénnyel, sőt nagyon is sokan támogattak.
Az LMP-frakció döntő többségéhez hasonlóan ön is listás képviselőként jutott a parlamentbe, a kilépés után mi lesz a mandátumával?
Remélem, hogy legalább azt az egy mandátumot, ami nekem jutott, az én munkámnak köszönhetően kapta meg a párt. Ezért meg fogom tartani a mandátumom. Persze függetlenként sokkal kisebb lehetőséghez jutok majd az Országgyűlésben, nem interpellálhatok, nem kérdezhetek napirend előtt, de mégis ad némi figyelmet és anyagi lehetőséget a munkához. Azt is látni kell viszont, hogy jelenleg az ellenzék sikerének a kulcsát nem a Parlamentben őrzik, azt a Házon kívül kell keresni. Én a legutolsó napokig LMP színekben képzeltem el a jövőmet, ettől függetlenül nagyon sok nagyon értékes és fontos parlamenten kívüli személyiséggel volt szerencsém beszélni az elmúlt hónapokban Biztos vagyok abban, hogy – bár most talán úgy tűnik – egyáltalán nem maradtam egyedül. Ha úgy érezném, hogy magányos harcossá váltam, nem is csinálnám tovább. És persze remélem, hogy fogunk még az LMP-vel is együtt dolgozni – ahogy ők mondani szokták: – „ügyek mentén”.
Ön szerint milyen ügyekben lesz hajlandó a volt pártja együttműködni egy onnan távozó független képviselővel?
Azt próbáltam elmondani sokszor és sok fórumon, hogy az ellenzéknek cselekedni kell. Nemcsak lózungszinten emlegetni, hogy majd felszántjuk a vidéket, hanem tényleg oda kell tennie magát mindenkinek. Kommunikáció helyett a politikai cselekvés idejének kell eljönnie. A parlamenten kívülieknek és a bentmaradottaknak is három területre kell fókuszálniuk, azokra, amelyek még aggasztják a Fideszt. A Fidesz fél a megmaradt sajtótól, fél attól, hogy az uniós pénzeket nem tudja majd továbbra is kontroll nélkül ellopni, és fél a még valamennyire független bíróságoktól. Ezzel a három területtel szeretnék foglalkozni, és vannak is elképzeléseim a konkrét lépések tekintetében. Ki kell harcolni, hogy törvény tiltsa meg a kormánypropagandát, ki kell kényszeríteni Magyarország uniós ügyészséghez való csatlakozását, hogy megszűnjön a korlátlan pénzutánpótlás. Ezekhez óriási ellenzéki munkára van persze szükség, szeretném például, ha az ellenzék összeszedne egymillió támogató aláírást az EU-ügyészséghez csatlakozás mellett. Harmadszor pedig a bírói függetlenség megnyirbálását kell megakadályozni. Sajnos a közigazgatási bíróságok terve még csak a kezdet. Az elmúlt napokban Handó Tünde már az ötvenes éveket idézően bizarr vádakkal kezdeményezett fegyelmit neki nem tetsző főbírókkal szemben. A bíróságok ügyében még nem is látjuk a teljes jövőt, de mind a korrupció ellenes harcot, mind az EU-tagságunkat illetően kulcsfontosságú területről van szó.
Kiemelt kép: Vadnai Szabolcs/24.hu
