Belföld

Két hónapig bírták ki a Figyelőnél listázás nélkül

Április közepén, a Fidesz választási győzelme után robbantotta Schmidt Mária lapja, a Figyelő a Soros-zsoldos listát, amire szép számmal vettek fel halottakat is.

Schmidt Máriáék megszülték a Soros-zsoldos listát: halottak is vannak rajta
A Figyelő nem tökölt sokat: közölték lényegében válogatás nélkül egy csomó ember nevét.

Bő két hónappal később az MTA túl liberális kutatóit kezdte listázni a kormánypárti kiadvány. Az apropó természetesen az, hogy az MTA támogatásának egy jelentős részét az újonnan alakult Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz rendelte a kormány. Azaz Palkovics László miniszter dönthet körülbelül 20 milliárd forint kutatási pénzről hamarosan.

A Figyelő névtelen cikkének írója azon van kiakadva, hogy a kutatók túl sokat foglalkoznak bevándorlással, homoszexuálisok jogaival és gendertudománnyal.

De a későbbiekben a nemek közötti egyenlőséget, romaügyet, prostitúciót taglaló tanulmányokat is sorra vesznek. Vagyis dehogy vesznek sorra, csak címeket közölnek, és kutatók képeit, mintha botrányos lenne, hogy valaki mondjuk azt kutatja, hogy mi van a meleg romákkal.

Az írásban azt is nehezményezi a névtelen szerző, hogy egyes kutatók túl keveset publikálnak. De hogy mennyit kellene publikálnia egy kutatónak, arról nem esik szó.

Mint ahogy arról sem, hogy mik ezeknek a felsorolt tanulmányoknak, publikációknak az állításai, tanulságai. Nincs itt szó másról, csak nyilvános megfélemlítésről, amit azzal lehet elérni, hogy feltesznek valakit egy listára.

A cikkben amúgy azt írják, hogy inkább a demográfiai válságot – a kormány új slágertémáját – kellene kutatniuk az MTA kutatóinak. Akik amúgy azt is kutatják, például a nemek közötti egyenlőség kérdései szorosan ide tartoznak.

A NAIH szerint egyébkiránt aggályos volt a Soros-lista is, de nem tudnak vele mit tenni.

A NAIH szerint aggályos a Soros-lista, de nem tudnak vele mit tenni
Több súlyosbító tényező is felmerül.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik