Belföld

Kényszergyógykezelés vár a 16 hétvégi házat leégető budaörsi gyújtogatóra

leégett ház (leégett háztető, )
leégett ház (leégett háztető, )

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közveszély okozásának bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 16 hétvégi házat gyújtott fel Budaörsön.

Budaörs és Törökbálint között húzódik a Pistály-völgy, ahol számos hétvégi ház található. A bűnügy vádlottja, egy budapesti férfi 2014 áprilisától 2016 májusáig ebben a völgyben 16 hétvégi házat és egy gépkocsit gyújtott fel. Az épületek teljesen, vagy részben leégtek.

Az épületeket fák, bokrok és száraz aljnövényzet vette körül, így fennállt a tűz átterjedésének lehetősége. Több esetben a lángok a vádlott által már kontrollálhatatlan módon továbbterjedtek, ezért kifejezetten hosszú ideig  – mintegy két és fél órán át – tartó tűzoltásra volt szükség.

A férfi cselekményével közveszélyt idézett elő. Lehetővé vált ugyanis, hogy a tűz más tárgyakra átterjedjen, és ennek folytán előre fel nem becsülhető nagy értékű vagyoni javak kerültek reális, közvetlen veszélybe.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a férfit közveszély okozásának bűntettével vádolja, vele szemben kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.

fotó: illusztráció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik