Belföld

Palkovics szerint nem államosítják az MTA-t, csak koordinálni akarják

Mint arról korábban írtunk, a kormány költségvetési tervezetéből az derül ki, hogy államosítanák az MTA kutatóintézeteit és a jövőben az Innovációs és Technológiai Minisztérium veszi át a kassza kulcsát.

Miután a hír bejárta a sajtót, a minisztérium közleményt adott ki, amelyben gyakorlatilag megerősítették, hogy a pénzforrások elosztását ezentúl az innovációs tárca koordinálja. Lovász László MTA-elnök reggelre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, az ülésen részt vett Palkovics László is, aki a Hír Tv kérdésére azt válaszolta, nem államosítás történik, csak a hatékonyabb működést célozzák meg az intézkedésekkel.

Nem történik államosítás, nem lesz kevesebb pénze az akadémiának és kontrollálni sem akarja a kormány, mondta az innovációs és technológia miniszter. Arra a kérdésre, ha nem akarja kontrollálni, akkor miért csoportosítja át a pénzt, azt válaszolta:

Azért, hogy koordinálja valamilyen módon a forrásokat, és hatékonyabban működjön a magyar kulturális kutatásnak a rendszere, de nézzék még meg a törvényt egyénként, abban látszik néhány módosítás.

Lovász László MTA-elnök is nyilatkozott a Hír Tv-nek, és sajnálatosnak nevezte, hogy a nem egyeztettek az MTA vezetésével. Hozzátette, a javaslattervezetben nem látja a garanciákat arra, hogy ezentúl is megőrizhetik az akadémia és a tudományos élet függetlenségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik