Mint korábban megírtuk, május végén tüntetők fogadták Lázár Jánost a hódmezővásárhelyi városháza előtt. A demonstrálók arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a fideszes önkormányzati képviselők megpróbálják ellehetetleníteni Márki-Zay Péter munkáját.
Márki-Zay most Facebook-posztjában arra kérte támogatóit, hogy a csütörtök reggelre tervezett találkozó alkalmával ne szervezzenek semmilyen demonstrációt, politikai hangvételű eseményt a helyszínre és máshová sem, mivel „ezzel veszélyeztethetik egy reményei szerint kialakuló, fontos és hosszútávú együttműködés célját és eredményeit”.
Lázár Jánossal való 2018. június 14-i találkozásom legfontosabb célja, hogy lefektessük egy békésebb együttműködés alapjait közös városunk, Hódmezővásárhely és a térség érdekében
– írta a posztban Márki-Zay Péter.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu