Belföld
Budapest, 2018. április 4.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusa az átadás napján, 2018. április 4-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kirabolták, fenyegették, megverték a gyengébb iskolás társaikat

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 06. 08. 09:37

Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a három fiatalkorúval szemben, akik Dorogon kirabolták iskolás társaikat. A cselekmények elkövetésekor az I. és a III. rendű vádlottak 14 évesek, a II. rendű vádlott 13 éves volt, ők és a kirabolt gyerekek is az egyik dorogi általános iskola tanulói.

A 13 éves fiú tavaly februárban, az egyik szünetben odament a 11 éves kislányhoz, akit trágár kifejezésekkel illetett, majd megfenyegette, hogy megveri, ha nem ad neki pénzt. A fenyegetés miatt a kislány 200 forintot átadott a fiúnak. Pár nappal később a 13 éves vádlott ismételten veréssel fenyegette meg a lányt és pénzt követelt tőle. A kislány félelmében 20 forintot adott a fiúnak.

A 13 éves elkövető az iskola büféjében megfenyegetett egy másik tanulót is azzal, hogy adjon neki 100 forintot, különben megveri. A fenyegetéstől a 11 éves kisfiú megijedt, és kiszaladt a büféből. Ekkor utána futott a szintén jelen lévő, és a fenyegetést halló III. rendű vádlott, aki a sértett elé állt, és ő is követelte tőle a 100 forintot, majd egyszer ököllel megütötte a gyermek hasát. A bántalmazás hatására a kisfiú 100 forintot átadott a III. rendű vádlottnak, aki azt továbbadta a 13 éves társának.

A rablások elkövetésekor a még gyermekkorú, 13 éves vádlott rendelkezett megfelelő értelmi és erkölcsi fejlettséggel ahhoz, hogy felismerje a cselekmény jogellenességét, és hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

A vádiratban írtak szerint továbbá az I. rendű vádlott a tanév során az egyik 13 éves tanulót többször csúfolta, illetőleg „tockosokat” is adott neki, ezért a sértett félt tőle. Az I. rendű vádlott tavaly márciusban, Dorogon találkozott az iskolás társával, aki épp boltba készült, ezért 1.000 forint volt a markában. A fiatalkorú felszólította a fiút, hogy menjen vele haza, azzal az ürüggyel, hogy beszélni akar vele.

Ezt követően a vádlott az otthonában pizzát akart rendelni, ezért elvette a sértett ökölbe szorított kezéből a pénzt úgy, hogy annak ujjait kifeszegette. A sértett nem mert ellenkezni. Az elkövető a pénzt pizzára költötte.

A járási ügyészség a 13 éves fiút két rendbeli, a két 14 éves elkövetőt egy-egy rendbeli rablással vádolja. Az elkövetők büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.