Belföld

Van, ahol öt évet kell várni a gyerekek fogszabályozására

És még ez is emelkedhet, ha a kormány nem szán többet a fogászati alapellátásra.

Akár öt évet is várniuk kell a gyerekeknek a fogszabályozásra Komárom-Esztergom és Nógrád megyében, ahol már csak egyetlen fogszabályozó rendelés működik – írja a Népszava.

Az Országos Alapellátási Szövetség alelnöke, Nagy Ákos fogorvos a lapnak arról beszélt, hogy tíz gyerekből kettő-háromnak biztosan szüksége van fogszabályozásra, és ennyi idő alatt akár ki is nőhetnek a fogszabályozásból. Említette még Zala megyét is, ahol három évig kell várni a kezelésre, mert ott havonta csak 45 órában van szakorvos.

Az alelnök szerint a 40 év felettiek 35-40 százalékának lenne szüksége paradontológiai kezelésre, de a rászorulók nagy többsége el sem jut oda. A WHO adatai szerint a 65-74 éves magyar emberek negyedének pedig már egyetlen foga sincs, amire nagyon egyszerű a magyarázat: az országban mindössze nyolc közfinanszírozott, ínybetegségekkel foglalkozó rendelés működik.

Nagy Ákos tarthatatlannak nevezte a közfinanszírozott fogászati ellátás helyzetét, amit az is mutat, hogy öt évvel ezelőtt 187 volt az összes üres fogorvosi praxis, mára viszont 300 felett van. A praxisokban dolgozó orvosok harmada nyugdíjas korú, a végzősök pedig inkább kórházi vagy klinikai szakellátásban vállalnak munkát, ahol érvényes rájuk az orvosi bértábla.

A szövetség több javaslattal állt elő: az egyik, hogy a jelenlegi, praxisonként átlagosan 900 ezer forintos havi finanszírozási összeget 1,7 millió forintra emeljék, a másik pedig, ha ez nem lehetséges, hogy a rendelési időt igazítsák a kasszához, vagyis a mostani betegfogadási időket felezzék meg. Ezzel azonban a várólisták meghosszabbodnának. Harmadik lehetőség, hogy a mostani térítésmentes ellátásokból visszavesznek, és önrészt szabnak a betegeknek. (Illusztráció: MTI / Rosta Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik