Belföld

A Fidesz kiadta eddigi legerősebb közleményét

A kormánypárt már eddig is magasra tette a lécet, ha Sorosnak/Soros-szervezeteknek való üzengetésről volt szó, de csütörtök délután tették fel csak igazán az i-re a pontot.

Az EU alapjogi ügynöksége által közzétett jelentésből az látható, hogy Soros Györgynek tényleg mindenütt megvannak az emberei, még ennél a szervezetnél is

– mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön.

A jelentésből egy az egyben visszaköszönnek azok a korábbi hazugságok Magyarországról, amelyeket a Soros-hálózat terjesztett – fogalmazott Hidvéghi Balázs.

Többek között szerepel a jelentésben az a kitétel, folytatta, hogy ha valaki Soros Györgyöt támadja vagy vele vitában áll, az antiszemitizmus.

Miközben mindenki tudja, hogy sohasem Soros György származásával volt bajunk – ő egy magyar származású ember -, hanem a nézeteivel és a bevándorlást segítő tevékenységével

– mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hozzátette: Soros György egy spekuláns, spekulációból szerezte a vagyonát, másokat tönkretett, innen van a pénz, és ezt a migráció szervezésére akarja most felhasználni.

Mi azonban nem kérünk ebből, és az olaszokkal együtt azt üzenjük Soros Györgynek, hogy tartsa meg a szennyes pénzét

– fogalmazott Hidvéghi Balázs.

(MTI, kiemelt kép:MTI/AP/Francois Mori)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik