Belföld

Balhé a roma önkormányzatban: bukta az elnök a 800 ezres fizetését

Úgy tűnik, ínséges idők várnak az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökére, ugyanis Balogh János fizetését jelentősen megnyirbálta a cigány szervezet közgyűlése a múlt héten.

A 24.hu értesülése szerint az elnök több mint bruttó 800 ezer forintos (azaz a nettó félmillió forintot meghaladó) fizetését körülbelül 70 ezer forintra csökkentették.

Továbbá döntés született az alelnökök fizetésének csökkentéséről is. Ők nagyságrendileg 300 ezer forintot kerestek eddig, ezután viszont meg kell elégedniük körülbelül 50 ezer forinttal havonta.

Lapunknak több roma képviselő is nyilatkozott, szerintük elfogyott a levegő az elnök körül, akit korábban Farkas Flórián leváltott romaügyi miniszterelnöki biztos emberei közé soroltak. Elmondták, a közgyűlés napirendjén lett volna az elnök tisztségéből történő felmentése is, ám erre azért nem került sor, mert az esemény több mint hat órán keresztül tartott, a képviselők egy része pedig nem ülte végig a maratoni találkozót, így egy idő után nem volt határozatképes a testület.

Figyelemre méltó, hogy az utolsó napirendi pontok közt szerepelt az is, hogy az elnököt esetlegesen megfosztják hivatali Audijától is, valamint szerződést bontanak vejével, aki Balogh János sofőrje. Végül ezek nem történtek meg. A fizetéscsökkentés ügyében kerestük telefonon Balogh Jánost is, ám nem tudtuk utolérni.

Az elnökre egyébként az utóbbi időben rájár a rúd, várhatóan fiktív számlázás miatt is felelnie kell a hatóságok előtt. De ez még nem minden: az ORÖ hivatalvezetője nemrég kizárta őt a saját irodájából is.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI 

Kizárták a saját irodájából az ORÖ vezetőjét
Három biztonsági őrt küldtek Balogh Jánosra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik