Belföld

Vezércsere és teljes átalakítás jön a külügy kereskedőházánál

A 24.hu információja szerint június végén lecseréli a Külgazdasági és Külügyminisztérium a fennhatósága alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatóját. Oláh Zsanett az állami cég állománygyűlésen a napokban már el is búcsúzott kollégáitól.

Úgy tudjuk, az új vezető feladata az lesz, hogy alapjaiban szervezze át a kereskedőház és a hozzátartozó cégek működését.

A szlovéniai születésű Oláh Zsanettet 2015-ben nevezték ki. Elődjét, Kerekes Györgyöt váltva ő is azt a feladatot kapta, hogy szedje ráncba a menedzsmentet, mert a 2012-es alapítást követő három évben

összesen 9,5 milliárd forintos üzemi veszteséget produkált a cég.

A hatékonyság azonban lassan javult. A 2016-os üzleti beszámoló szerint például 9,1 milliárd forintos anyagi ráfordítással 5,6 milliárd forintos bevételt tudott összehozni az MHKH, 4,5 milliárd a belföldi és 1,1 milliárd a külföldi értékesítésből jött össze.

Tavaly viszont már egy drasztikus lépésekre is szükség volt, hogy elkerüljék a teljes megborulást. Alig két évnyi próbálkozás után felszámolták a Szijjártó Péter külügyminiszter által 2015-ben meghirdetett déli nyitás „eredményeit”. A program részeként Afrika és Dél-Amerika számos országában nyitottak új önálló kirendeltségeket, 2017 novemberében azonban több mint egy tucatnyit be is zártak a sikertelenség miatt.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedõház vezérigazgatója a szervezet magyar-ukrán üzleti fórumán a Debreceni Egyetemen
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Oláh Zsanett egy idén márciusban adott interjúban még arról beszélt, hogy a sikerek miatt nem várható különösebb változás a MNKH életében:

A tavalyi eredményeink, a növekvő üzletkötések száma azt mutatja, jó irányba indultunk…. 2018 a konzorciális projektekről fog szólni, amelyek révén a hazai és a határon túli magyar vállalkozások közös árualappal tudnak majd sikeresen megjelenni harmadik országokban, piacokon.

Úgy tudjuk, a valós helyzet ezzel szemben az, hogy a kereskedőház működésével továbbra is hátráltatják a korábbi átláthatatlan kinevezések, amelyek kiegyensúlyozatlanná tettek az egyes országokban működő kirendeltségek teljesítményét, és nagyon eltérővé az üzletkötések számát. Forrásaink szerint várható, hogy a MNKH Zrt.-t összevonják saját leányvállalatával a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft.-vel, ami jelentős leépítésekkel járhat együtt.

A 24.hu megkereste az MNKH Zrt.-t, hogy megszűnik-e, vagy csak átalakul-e a jelenlegi cégforma.

A válasz szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium továbbra is nagyon dolgozik azon, hogy a legmagasabb színvonalon és hatékonysággal ellássa exportképesség-fejlesztési és a külpiacszerzési feladatát, de hozzátették,

az ehhez szükséges szervezeti változások előkészítése folyamatban van.

Az MNKH fennmaradása erőteljesen függ a költségvetési támogatásoktól. A tavalyi büdzséből 3,7 milliárd forintot kapott a cég, a 2018-asból pedig 7,5 milliárdot irányoztak elő a működés finanszírozására.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik