Belföld

Il Giornale: Megszületett az Orbán-Salvini tengely

Telefonon beszélt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó jobboldali Liga vezetője, és a "hosszú és szívélyes" beszélgetés során a magyar kormányfő jó munkát kívánt neki. A jövőben együtt fognak dolgozni az Európai Unió szabályainak megváltoztatásán - jelentette kedden az olasz sajtó.

Salvini a Rómához közeli Fiumicinóban tartott pártrendezvényen szólalt fel hétfő este. Kijelentette, hogy az új olasz kormánynak a migrációs politikában tervezett szigorításait sok ellenfél, de ugyanennyi támogató is kíséri.
Utóbbiak között emelte ki Orbán Viktort.

Matteo Salvini és az általa vezetett jobbközép koalíció más politikusai már az olaszországi választási kampányban is példásnak nevezték Orbán Viktor migrációs intézkedéseit.  A politikus megerősítette, hogy kedden nem vesz részt személyesen az EU belügyminiszteri találkozóján, mert az új olasz miniszterelnök éppen akkor kér bizalmat a római parlamentben. Salvini hangsúlyozta, hogy a találkozón részt vevő olasz delegáció nemet fog mondani a soros EU-elnök, Bulgária migrációs javaslataira.

Vagy Európa segítséget nyújt, hogy Olaszország biztonságos országgá váljon, vagy más utat kell választanunk

– írta Matteo Salvini a Twitteren.

Az Il Giornale című jobbközép napilap keddi címe szerint megszületett a Salvini-Orbán-tengely. Matteo Salvini elmondta, hogy kedden a francia és az osztrák belügyminiszterrel beszél telefonon, valamint az Egyesült Államok és Izrael olaszországi nagykövetével is egyeztett.

Azon dolgozunk, hogy kiépítsük a nyugalom és a biztonság, a béke hálózatát a terrorizmus elleni küzdelemmel

– nyilatkozta Matteo Salvini.

Az új olasz belügyminiszter első látogatása vasárnap a szicíliai Pozzallóban található hot spotba, regisztrációs központba vezetett. Salvini azoknak az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlóknak a mielőbbi kiutasítását ígérte, akik nem “háború, pestis, éhínség” miatt hagyták el hazájukat. Tunéziát említette, amely Salvini szerint “bűnözőket exportál” Olaszországba. Tunézia külügyminisztériuma emiatt bekérette az olasz nagykövetet. Matteo Salvini úgy reagált, kész azonnal a tunéziai belügyminiszterrel egyeztetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik