Belföld
buszvezeto(2)(430x286).jpg (Array)

Eltilthatják a vezetéstől a sérülést okozó buszvezetőt

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 05. 30. 10:14

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a buszvezetővel szemben, aki tavaly októberében nem nyújtott segítséget annak az utasnak, aki az indokolatlan vészfékezése miatt sérült meg.

A vádirat szerint a buszsofőr este hat óra körül, a Szentes-Szeged útvonalon vezette a helyi járatot. A busz utasai közül többen hangosan beszélgettek, a vezető pedig szóvá tette, hogy zavarják a vezetésben. A vádlott 40 km/órás sebességgel haladt Hódmezővásárhelyen, amikor az egyik utas felkiáltott, a vezető ettől megijedt, és vészfékezéssel állóra fékezte a buszt. A hirtelen fékezés miatt az első ülésen utazó sértett a sofőr ülése mellé esett.

A buszfevető ekkor újra figyelmeztette a hangoskodó utasokat, arról azonban nem győződött meg, hogy az elesett utas megsérült-e, hanem folytatta az útját. A sértettnek a többi utas segített felállni, majd a szegedi pályaudvaron, a forgalmi irodán dolgozók hívtak csak a számára mentőt. A sértett az esés miatt nyolc napon belül gyógyuló zúzódást szenvedett.

A vádirat szerint a buszvezető megsértette a KRESZ azon utasítását, hogy a jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, és a balesetben megsérült személy részére segítséget nyújtani.

A vádlott a nyomozás során beismerte a bűncselekményt, és közvetítői eljárást kért. Az ügyészség ezt az indítványt elutasította, mivel a bűncselekmény jellege miatt úgy ítélte meg, hogy a vádemelés nem maradhat el.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a férfit segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével vádolja. Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és járművezetéstől eltiltását indítványozta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.