Belföld

Brutális verekedésbe torkollt egy csapatépítő tréning Komáromban

verekedés (verekedés, )
verekedés (verekedés, )

A Komáromi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal az elkövetővel szemben, aki Komáromban egy szabadidőparkban tanúsított erőszakos, és kihívóan közösségellenes magatartást.

A  vádlott a komáromi cég alkalmazottjaként vett részt a rendezvényen, amelynek során ittas  állapotban 14-15 óra között az éppen ételt osztó munkatársát ököllel a szájba vágta, majd egy másik munkatársára is rátámadt, akivel a földre esett. Ekkor a sértett eszméletét is elvesztette, akit az elkövető fejbe rúgott, ezzel neki állkapocszúzódást okozott.

Az időközben a helyszínre érkezett mentőszolgálat tagjai az eszméletét vesztett sértettet látták el, miközben az elkövető egy harmadik munkatársára is rátámadt, aki azonban a vádlottat a földre teperte, és lefogta.

A garázdaság vétsége miatt korábban már többször elítélt vádlottal szemben a vádiratban az ügyészség szabadságvesztés kiszabását, és a közügyek gyakorlásától eltiltást indítványozott. A férfi ügyében a Komáromi Járásbíróság fog ítéletet hozni.

Fotó: illusztráció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik