Belföld

Kiraboltak két koldust a Jászai Mari téren

Álmában raboltak ki két hajléktalan koldust hétfőre virradó éjjel a Jászai Mari téren. Egyikük egy kerekesszékbe kényszerült középkorú férfi, a másikuk pedig a 70 éves nagypapája volt – tudta meg a 24.hu. A mozgássérült férfi még mindig a történtek hatása alatt van.

A Nyugati pályaudvar melletti gyorsétterem előtt beszéltünk vele.

Éjfélkor feküdtünk le aludni a nagypapámmal, aki hozzám hasonlóan szintén az utcán él. Úgy aludtunk, hogy kirakta a két matracot, és ráterítette a pokrócot. A két matrac alá rakta be a táskát. Gondolom, láthatta valaki és megvárta, amíg elszunnyadunk. Amikor hajnali kettőkor felkeltünk, hogy a papám rágyújtson, akkor vettük észre, hogy nincs meg a táskánk, és az okmányaink sincsenek sehol. Ötezer forint volt a táskában, de benne volt a nagyapám személyi igazolványa, a rokkantnyugdíjas papírja, a bankkártyája, az én telefonom, személyi igazolványom, az adókártyám, a TAJ-kártyám, az inzulin- és cukorszintmérő készülékem is. Azaz minden fontos dolgunk és iratunk

– mondta Elek Attila, aki egy súlyos betegség miatt tolókocsiban kénytelen leélni az életét. A két kifosztott hajléktalan a közelben lévő Képviselői Irodaház előtt álló őröktől kért segítséget a történtek után.

Átmentünk szólni a katonáknak, kihívták a járőröket. A rendőrök azt mondták, hogy a reggeli órákban menjünk be a Nyugatinál lévő kapitányságra és tegyünk feljelentést. Bementünk, de ott azt mondták, hogy nem tudnak mit csinálni. Azt kérték, hogy menjünk és csináltassunk magunknak új iratokat. De rendesek voltak, letiltották az okmányainkat, hogy ne tudják felhasználni sehol

– teszi hozzá a férfi. A két szerencsétlenül járt koldusnak viszont egy fillérje sem maradt a történtek után, így aztán pénzük sincs új iratokat készíteni. Az egyik, mozgássérülteket segítő alapítvány dolgozójától azt az ígéretet kapták, hogy segítenek nekik elkészíteni a papírjaikat. Ha ez nem sikerül, akkor majd a koldulásból keresett kevéske pénzből próbálják meg kiszorítani a rávalót.

Fotó: Jászai Csaba / MTI

A férfi azt mondja, hogy már másodszor rabolták ki őket az idén. Pedig ő és a nagypapája sem részeges típus, aki elhagyná magát. Egyszerűen csak rossz helyzetbe kerültek, ami után már nem volt visszaút. Miközben beszélgettünk, kiderült, miért nem ébredtek fel arra, hogy valaki kotorászik a dolgaik között. A férfi szerint az az oka, hogy hullafáradtak voltak, mert a hétvégi bulik, legénybúcsúk és ballagások miatt már három napja nem tudtak aludni éjszaka.

Nemrég pont akkor raboltak ki bennünket, amikor megkapta a 30 ezer forintos nyugdíját a nagypapám. Mindet elvitték, de eltűnt a telefonja is. Végtelenül el vagyok keseredve. Milyen embernek kell lennie valakinek ahhoz, hogy azt fossza ki, aki az utcán él és amúgy sincs semmije? Nekünk az az ötezer forint is nagy pénz, mert körülbelül háromezer forintot tudok összeszedni egy nap alatt. Pedig hajnaltól késő estig itt vagyok. Azt mondtam tegnap a rendőröknek, hogy ha egy mód van rá, akkor nem kérünk mi semmilyen más segítséget csak annyit, hogy egy kicsit figyeljenek oda ránk. Tegnap este, amikor végeztünk este 8 körül, akkor odajöttek hozzánk a katonák és megkérdezték, hogy nincs-e valami baj. Mondtam, hogy nincs. Azt ígérték, hogy figyelni fognak, hogy ne bántsanak és piszkáljanak bennünket. Remélem, hogy így lesz, mert már olyan is előfordult itt a Nyugatinál, hogy kirúgtak alólam a kerekesszéket.

Kerestük a rendőrséget is, hogy megtudjuk hol tart az ügy, az alábbi választ küldték:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítés keretében vizsgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik