Belföld

Orbán: Ilyenkor meg kell újulni

Megbírságoltak, ennyit a magyar demokrácia állapotáról. Kevés országban fordulhat elő ilyesmi – mondta Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy az NVB megbírságolta a kampány alatt az óvodai látogatása miatt péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Egy-egy szimbolikus erejű találkozóval talán tud üzenni, vélekedett a miniszterelnök, aki elismerte, mindig jobb győzni mint veszteni, egy győzelem után visszamenni ilyen helyekre pedig felemelő érzés.

Azzal kapcsolatban, hogy az eskütétele után úgy fogalmazott, 2030-ig tervez, jelezte, hogy természetesen mandátuma négy évnyi munkára van, felelősséget vállalni ezért tud, de szerinte nem lehet a következő négy év munkáját úgy elvégezni, hogy ezt ne illesztenénk bele hosszabb távú tervekbe.

Orbán jelezte, 2030-ig szeretnék elérni, hogy Magyarország képes legyen fenntartani saját magát, ami azt jelenti, hogy legalább annyi gyerek születik, ahányan eltávoznak.

Kijelentette, komoly családpolitikai akciót fognak meghirdetni, ezt megelőzi majd egy nemzeti konzultáció.

Ebben alapvetően a nők véleményére lesznek kíváncsiak, de a férfiakat se zárják ki belőle.

A liberális demokrácia, amiben az elmúlt 20-30 évben éltünk, kiürült

– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint ezeknek az eszméknek a jegyében nem lehet megoldani olyan ügyeket, mint például a migráció, mivel nem védi meg a határokat, sőt, a családok világában sem véd meg bennünket. Ezért van az, hogy a keresztény kultúra tekintetében is gondjaink vannak.

Ilyenkor meg kell újulni, és a céljaink érdekében érdemes új vezéreszméket választani.

Ezért kell elővenni, leporolni és modernizálni a kereszténydemokráciát.

Az Emmanuel Macron francia elnökkel való találkozójával kapcsolatban Orbán annyit mondott, hogy világossá tette számára, hogy egy olyan európai szabályozást Magyarország sosem fog támogatni, amely azt mondja meg, kik tartózkodhatnak az ország területén.

Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot a migrációval szemben, új szabályokat kell alkotnunk, amelyek képesek visszaverni a Brüsszelből érkező támadásokat

– mondta a miniszterelnök.

Hogy ezek a szabályok biztos lábakon álljanak, érdemes hozzányúlni az alkotmányhoz, a Stop Soros törvénycsomag így eredményezett alkotmánymódosítási javaslatokat, fejtette ki Orbán.

Nem lehet otthon zargatni az embereket semmilyen célból sem

– jelentette ki Orbán, aki leszögezte, ezért generális elvként kimondják h mindenkit megillet a nyugodt otthonhoz való jog.

A Fidesz Európai Néppártból való kizárásáról szóló kampánnyal kapcsolatban Orbán megjegyezte, hogy az, hogy kívülről akarja valaki megmondani, hogy ki lehet ott tag és ki nem, és ráadásul ennek eldöntése érdekében nemzetközi kampányt tervez, az nyomásgyakorlás, és a háttérben most is Soros György akarja befolyásolni az európai politikát.

Fenntartandó hagyomány, hogy július 1-ig legyen Magyarországnak költségvetése.

A kiindulópontja pedig ennek nem lehet más, mint a valóság, ami nem más, mint az, hogy ami rossz, az csökken, ami jó, az nő, tette hozzá.

Szerepel a költségvetésben óvodák és bölcsődék építése, azt szeretnék, hogy ha az oktatás és a nevelés az óvodában elkezdődne. Orbán szerint a világ sokat változott, mióta ő fiatal volt, és úgy látja, több olyan nő van, akik személyes ambícióból is szeretnének dolgozni.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik