Belföld

Ingyen nyaraltak és elloptak mindent

A 33 éves német férfi hódított és lódított. Volt ahonnan a konnektort is ellopta a barátnőjével.

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség többrendbeli csalás és lopás miatt emelt vádat egy 33 éves német férfi ellen, aki 2017 májusában érkezett Dunapatajra. Ott rövidesen kapcsolatot létesített egy 21 éves magyar lánnyal. Felajánlotta neki, hogy 20 éves barátnőjével elviszi nyaralni a Duna-partra, illetve a Balatonra, és minden költséget ő áll.

Május végétől július közepéig alkalmanként több napot töltöttek el dunapataji, alsóörsi, siófoki kempingekben, de a férfi a szállásdíjat sosem fizette ki, nem is állt szándékában.

Távozáskor az elkövetők többször berendezési tárgyakat – tálakat, ruhákat, lepedőket, vázákat, hősugárzót, mikrohullámú sütőt –, egy esetben még a fali kapcsolót és a konnektort is magukkal vitték.

A férfi ezen időszakban rendszeresen kért pénzt szórakozóhelyeken alkalmi ismerőseitől, mondván, pénztárcáját elvesztette, azonban a kölcsönt nem állt szándékában visszaadni. Egy esetben ismerőse horgászfelszerelését vitte el, majd adta el néhány ezer forintért és az is előfordult, hogy egy áruházból bevásárlókosarat lopott.

A többszörösen büntetett, előzetesben lévő férfi ellen az ügyészség végrehajtandó, társaival szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik