Belföld

Megint előkerült egy vendégház, amit uniós pénzből építettek, de a polgármester sógornője lakik benne

Újabb, a jelek szerint uniós pénzből magánhasználatra épült vendégházra bukkant a Hír Tv Célpont című műsora. A Debrecen melletti Bocskaikert egyik utcájában áll egy három éve épült családi ház, amelynek üzemeltetője, egy alapítvány, az uniós Darányi Ignác Tervből közel 35 millió forint támogatást kapott vendégház kialakítására. Ezt egyébként tábla is jelzi az épület kerítésén.

Csakhogy a szomszédok szerint a házat egyetlen ember, a polgármester rokona, egyesek szerint a sógornője lakja életvitelszerűen, vagyis reggel megy, este jön, turistákat, vendégeket pedig soha nem láttak megszállni. 

A műsor szerint apolgármester azt mondja, a rokona nem ott lakik, hanem csak a ház körüli teendőket látja el, mert Szőllős Sándor szerint a szomszédok rosszul látják, igenis vannak vendégek a házban, akik után pakolni és takarítani kell.

Nem ez az első eset, hogy turisztikai szálláshelyre felvett uniós támogatásból házakat húznak fel, vagy alakítanak át magáncélra. A sort még tavaly Izsák fideszes polgármestere nyitotta, akiről kiderült, hogy az adófizetők pénzén kialakított vadászházban lakik. Mondok József ellen azóta eljárás is folyik.

Néhány hete a Blikk újságírója próbált sikertelenül szállást foglalni a fideszes Hörcsik családhoz köthető göncruszkai vendégházban. A Célpontnak a szomszédok arról beszéltek, hogy vendéget nem, annál inkább a Hörcsik család tagjait látják rendszeresen a házban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik