Belföld

Megvan, mire kapott félmilliárdot a CÖF az MVM-től

Tavaly májusban derült ki, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a CÖF-öt. Az Átlátszó adatigénylést adott be, hogy megtudják, milyen támogatási kérelmet nyújtott be a CÖF, mire az MVM megtagadta a választ, mondván, a támogatásait nem közpénzből fedezte.

Nem rejtegetheti tovább az MVM, hogy miért támogatta Orbán „civiljeit”
A Békemenet-szervező CÖF alapítványa félmilliárdot kapott az állami cégtől.

Az Átlátszó ezért beperelte a céget, a bíróság pedig kimondta, hogy az MVM köteles kiadni a dokumentumokat. Ezekből kiderül, hogy a támogatási kérelemben Csizmadia László elnök bemutatta a CÖF és a mögötte álló CÖKA tevékenységét, hangsúlyozva tudományos, kulturális és jogvédő tevékenységüket.

A kérelemben a következő szerepelt:

Kérem Elnök-vezérigazgató urat, hogy célkitűzésünk megvalósításához járuljon hozzá 508 millió forinttal. Az összeg lehetőséget adna arra, hogy javítsuk a közgondolkodást, kidolgozzuk a civilitika alapjait, segítsük a lakossági üzenetek széles körű terjesztését, amelynek fontos része a természet megóvása, az emberi élet fenntarthatósága, az energiatudatosság és az energiabiztonság témaköre is.

Szó sincs azokról a  „táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételekről”, amikkel a CÖF védekezett, amikor nyilvánosságra került a félmilliárdos támogatás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik