Belföld
Budapest, 2016. szeptember 10.
Tízezer és húszezer forintos bankjegyek egy pénztárcában. Magyarország ma is hivatalos fizetõeszközét, a forintot, 70 évvel ezelõtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengõt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Csak üldözzük a lengyel és a cseh béreket

24.hu
24.hu

2018. 05. 16. 07:56

A kétéves bérmegállapodás alapján 2017-ben és 2018-ban két számjegyű béremelkedés volt. Ezzel együtt továbbra is csak üldözzük a lengyeleket, a cseheket és a szlovákokat, sőt közelítenek a román bérek is. Az új konvergenciaprogram alapján a Policy Agenda megvizsgálta, hogy mire lehet számítani ebben a kormányzati ciklusban.

Bérügyi helyzetkép

A béremelkedésnek két mozgatórugója van; egyrészt a minimálbér emelése (2017-ben 14,9 százalékkal, 2018-ban 8,2 százalékkal), és a garantált bérminimum emelése (2017-ben 24,8 százalékkal, 2018-ban 12,1százalékkal), másrészt a munkaerőhiány. A tavalyi évben – főleg annak első felében – inkább az új minimálbér-szintre történő „beállás” mozgatta a magyarországi béreket, míg idén, az elmúlt hónapokban a bértorlódás miatti béremelkedések.

2017-ben az alkalmazásban állók átlagkeresete 12,9 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva. Az idei év első két havi adatai alapján pedig a tavalyi év január-február hónapjához képest ugyancsak 12,9 százalékos emelkedést történt. Természetesen ez nem mindenhol jelentkező béremelés, hiszen az nagyon eltérő módon csapódik le a munkaerőpiacon belül.

  • Az egyik ilyen „törésvonal” a foglalkoztatók nagysága. Miközben a 250 fő alatti cégeknél 2017 elején még csak 6,6 százalékkal emelkedtek a minimálbér emelése ellenére a bérek, addig 2018-ban már 13,4 százalékkal.
  • A másik „törésvonal” a regionális metszet. Az adatok alapján tavaly a minimálbéresek nagyobb arányának következtében főleg az alacsonyabb bérekkel bíró megyékben volt nagyobb az emelkedés, míg Budapest csak a sor végén járt.

Mi várható?

A bérek emelkedése az idén sem áll meg, bár óvatosnak kell lenni abban a kérdésben, hogy valójában milyen mértékben, az elhatározottnak megfelelően gyarapodnak-e a munkavállalók. A bér természetesen csak egyik eleme a munkavállalói jövedelemnek. Ezt kiegészíthetik egyéb juttatások. A kormány által közzétett konvergenciaprogram szerint – miközben 2017-ben 12,9 százalékos volt az átlagbér emelkedése – az egy alkalmazottra jutó munkavállalói jövedelem csupán 9,2 százalékkal nőtt. Azaz a bérek emelésére az egyéb juttatásokból csoportosítottak át a cégek.

A kormány 2018 és 2022 között átlagosan 7 százalékos emelkedéssel számol az egy alkalmazottra jutó munkavállalói jövedelmek esetében. Ez azonban nem túl ambiciózus abból a szempontból, hogy sikerül-e csökkenteni bérhátrányunkat Lengyelországhoz, Szlovákiához, és Csehországhoz képest, és megtartani előnyünket Romániával szemben.

A konvergenciaprogramban lévő számok alapján a cseh és a szlovák gazdasághoz képest erősebb béremelkedés várható Magyarországon, de ezzel is csak közelebb kerülünk a két említett országhoz, de nem érjük utol őket. Románia ugyanakkor ismét közelebb kerül hozzánk, mivel ott nagyobb bérdinamikával terveznek.

Amennyiben a fenti forgatókönyvek valósulnak meg, akkor a magyar gazdaságnak csak egyetlen felzárkózási esélye van a béreket tekintve, mégpedig ha az adórendszeren keresztül kap ösztönzést a rendszer. Ez a munkavállalói terhek közül potenciálisan az SZJA csökkentését jelentheti, amely többször is ígéretként hangzott el a kormány részéről. A 10 százalék alatti szja-kulcs esetén lenne arra lehetőség, hogy 2021/2022-ben a magyar átlagbér elérje a szlovák és lengyel béreket.

Mi a teendő?

A gazdaság további minimálbér-emelés nélkül nem lesz képes még a konvergencia programban szerepelő tervet sem tartani. Ezért 2019-től új bérmegállapodásra lenne szükség.

Miután a bérmegállapodás (minimálbér, garantált bérminimum kapcsán) csak a bruttó összegeket rögzíti, ezért fontos, hogy az adórendszer kapcsán is világosan lehessen előrelátni a ciklus egészére. Amennyiben a kormány nem akar hozzányúlni a béreket terhelő adókhoz, akkor

  • vagy azzal kell számolni, hogy csak lassan araszol a magyar bérrendszer a szlovák és a cseh bérek után,
  • vagy a konvergenciaprogramban leírtakhoz képest ambiciózusabb munkajövedelem-emelkedési ütemet kell kitűzni, hiszen nem lesz elég az évi átlagos 7 százalékos növekedés.

Fontos hangsúlyozni, a bérekre rakódó munkáltatói adóterhek csökkentése nem eredményezi a nettó bérek emelkedését. Nagyon fontos kérdés ugyanis az, hogy a kormány általában akar-e a vállalkozások adóterhein csökkenteni, vagy fontosnak tartja a nettó bérek felzárkózását is. Ez utóbbi esetben a minimálbér emelése és az szja csökkentése az egyedül járható út.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.