Belföld

A Telekom-vezérnek nincsenek érzelmei, nem érdekli mi történt az Origóval

Július 1-jén távozik a Magyar Telekom éléről Christopher Mattheisen, aki ebből az alkalomból interjút adott a Forbesnak. Az újság júniusi számában megjelenő interjú egyes részei már olvashatóak.

Mattheisen 12 évig irányította a Magyar Telekomot, az ország egyik legnagyobb súlyú vállalatát. Vezérigazgatóságának idején a társaság válság- és szektorális különadókat kapott a nyakába, bezárta az iWiW-et és eladta az Origót, majd az állami intézmények mobilszolgáltatójává vált.

Az első reakcióm érzelmi volt, mert személyesen is nehezen értettem a lépést, de elég hamar lehiggadtam, és már tudtam racionálisan érvelni

– mesélte a vezérigazgató, hogy fogadta, amikor a második Orbán-kormány különadóval sújtotta a Telekomot is. Mattheisen azt mondta, sem Angela Merkel, sem Orbán Viktor nem beszélt vele emiatt az adó miatt, de magyar miniszterekkel tárgyalt.

Számunkra az Origo 100 százalékban üzleti kérdés volt

– állította Mattheisen a Forbes-nak, amikor arról kérdezték mit szól ahhoz, hogy a Magyar Telekom volt tulajdonát propagandaoldallá silányították. „Politikai nyomás nem volt, de azt mondhatom, hogy egyre több figyelmet, egyre több érzékeny figyelmet igényelt, és üzletileg abszolút nem érte meg”, írta le a vezérigazgató az eladás körülményeit.

A részvényeseink, tulajdonosaink felé ez kutya kötelességünk, bármilyen céget, cégcsoportot adunk el. Más szempont nincs. Ha valaki megvesz egy cipőt tőlem, utána már nem érdekel, hogy mit csinál azzal a cipővel

– így hasonlította az ország egyik legnagyobb híroldalát egy cipőhöz a vezérigazgató. Majd azt mondta: „Nincsenek érzéseim az Origóval és a montenegrói leányvállalattal kapcsolatban sem.”

Az Origo azután vált fokozatosan független híroldalból kormányközeli propagandaoldallá, hogy 2014 nyarán politikai okból eltávolították székéből  Sáling Gergő főszerkesztőt. Az Origo a Telekomtól a VS.hu bedőlése miatt ismertté vált, kormányközeli körökben mozgó Száraz István érintésével végül Matolcsy Ádámhoz, a jegybankelnök Matolcsy György fiához került.

Kiemelt kép: Noah Steinberg, az ingatlanfejlesztő Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója Magyar Telekom 58 ezer négyzetméteres új székházának alapkkletételén Budapesten 2016. november 15-én. 
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik