Belföld

Hajléktalan volt a magyar nő, akinek holttestét a Fertő-tóba dobta osztrák gyilkosa

A Blikk információi szerint évek óta Bécsben élt és alkalmi munkákból élt az a magyar nő, R. Zsuzsanna, akit a gyanú szerint meggyilkolt egy osztrák férfi.

A lap úgy tudja, hogy a a nő takarítást vállalt, de olyan is előfordult, hogy utcaseprőként dolgozott, avagy nagyobb fesztiválokon poharakat szedett össze. Barátai határozottan cáfolták, hogy Zsuzsanna prostituáltként kereste volna a kenyerét, sőt, komoly kapcsolatban élt egy román származású férfival. Egyik barátnője szerint azért ment ki Ausztriába, mert itthon egyáltalán nem talált munkát, és a gyermekeit sem nevelhette. Egy másik, közeli ismerőse úgy nyilatkozott a lapnak, hogy Zsuzsanna soha nem árulta magát, pedig nagyon nehéz körülmények között élt itt kint. Hajléktalan volt, aki az egyik ilyen emberekre specializálódott szállón húzta meg magát, amíg arra megkapta a hivatalos engedélyt.

Úgy tudom, azon a bizonyos estén azért ment el aludni későbbi gyilkosához, mert közölték vele, hogy tovább nem maradhat a szállón

— tette hozzá.

Egy hónappal ezelőtt egy holttestet találtak a Fertő tó nyugati partjánánál, az osztrák Ruszt településtől nem messze, Soprontól mintegy 24 kilométerre. A női holttestet – melyről levágták a fejet és a végtagokat is – egy férfi fedezte fel a nádasban. A hatóságok azt feltételezték, hogy az áldozat VV Fanni lehet.

A Krone.at később arról írt, hogy a nő prostituáltként dolgozott, drogdílere ölhette meg őt. Az elkövető, Alfred U. részletes vallomást tett az osztrák rendőrségen: a nőt a bécsi Westbanhoff pályaudvaron szedte fel visszajáró vendégként többször is. A férfi azt vallotta, hogy a gyilkosság napján a nádasba vonszolta áldozatát, előbb halára szúrta, majd egy fűrésszel feldarabolta.V allomása szerint azért végzett Zsuzsannával, mert a nő nem akarta simogatni őt, majd ki is nevette. Bevallotta azt is, hogy nem a lány volt az első áldozata, korábban egy férfival is végzett, akit fejszével darabolt fel.  Alfréd U. különböző erőszakos cselekmények miatt több mint harminc évet ült már börtönben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik