Az első világháború befejezésének centenáriumára, őszre emlékművet állítanak a Fiumei úti Sírkertben – közölte Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a Magyar Időkben. A főigazgató elmondta, majdnem minden nemzeti és történelmi emlékhely részt vesz a szombati emlékhelyek napján.
Kifejtette, az emléknap nemcsak Magyarországon vált népszerűvé, a külföldiek érdeklődését is felkeltette. Nem az újabb és újabb programokra helyezik a fő hangsúlyt, inkább a járt utat a járatlanért el ne hagyd jegyében a hagyományteremtésre. Szemlélteti a vállalkozás közkedveltségét, hogy a 17 nemzeti emlékhely és 49 történelmi emlékhely majdnem mindegyike részt vesz benne önálló kínálattal, hatvanan működnek közre különböző látványos programokkal – közölte.
(MTI)