Belföld

Kizuhant egy négyéves kislány a hatodikról

Vádat emelt a Fővárosi Ügyészség az ellen a vietnámi nő ellen, akinek felügyeletére volt bízva az a négy éves kislány, aki kizuhant a hatodik emeletről. A gyermek a helyszínen meghalt.

A vád szerint a  29 éves nő a nővérével, annak négy éves gyermekével, valamint saját két éves gyermekével élt együtt egy VIII. kerületi társásház hatodik emeleti lakásában.

A vádlott testvére 2017. augusztus 19-én reggel 7 óra körül munkába indult, ezért gyermekét a testvére felügyeletére bízta, aki így a két gyermekkel egyedül maradt a lakásban.

A nő rövid idő elteltével úgy döntött, hogy amíg a gyermekek alszanak, addig lemegy a közeli boltba és bevásárol.

A nő körülbelül tíz percet töltött az élelmiszerüzletben. A kislány azonban felébredt, és a nappaliból nyíló erkélyajtóhoz ment, kinyitotta, majd felmászott az erkélyen elhelyezett elliptikus tréner gépre. A kislány ezután a gépről átkapaszkodott a mintegy 120 cm magas korlátba, majd azon átbillenve, a hatodik emeleti erkélyről a lakóház alatti betonra zuhant. A gyermek a helyszínen életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja a nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik