Belföld

Gulyás Gergely megtalálta az Európai Unió sírásóit

Az uniós ügyek, a kapcsolattartás az európai intézményekkel a Miniszterelnökséghez tartozik majd – mondta a mandiner.hu-nak adott interjújában Gulyás Gergely, aki a tárcát vezeti majd. A frakcióvezetői posztot miniszteri állásra cserélő politikus azt is elmondta, hogy a korábban az olimpiai pályázatért felelős, megannyi nagyberuházást kormánybiztosként koordináló Fürjes Balázs is a Miniszterelnökségen dolgozik majd: a Budapestért és az agglomerációért felelős részleget vezeti majd.

Gulyás elmondta azt is, hogy Rogán Antalhoz tartozik majd a turizmus, ami annyiben nem meglepő, hogy ebben a szektorban az utóbbi időben mind nagyobb erővel van jelen az immár dollámilliárdos Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is, Rogán eddigi kormányzati munkája garancia lehet arra, hogy teljesíti majd, amit a miniszterelnök ebben a szektorban elvár tőle.

A fideszes politikus az Európai Unió Sargentini-jelentéséről így fogalmazott:

Az Európai Unió legrosszabb arcát mutatja. Egy olyan hazugságoktól hemzsegő, koncepciós alkotás, amelyre a legsötétebb diktatúrák propagandája is elismerően csettintene.

Ezek után Sargentinit, valamint a hozzá  hasonló EP-képviselőket az unió sírásójának nevezte.

Gulyás az interjúban nem tudott a bírósági rendszer lehetséges átalakításáról, és alaptalannak nevezte a hírt, amely szerint a kisebb települések önkormányzatai megszűnhetnek. Sőt azt is közölte: lesznek önkormányzati választások 2019-ben Magyarországon.

A politkus a nagy ellátórrendszerekről is beszélt, például megemlítette, hogy

az oktatásban és az egészségügyben rengeteg pozitívum történt.

Ezek között említette a pedagógusok életpályamodelljét, az iskolai étkeztetés sokszorosára bővítését, valamint a vidéki egészségügyi infrastruktúra megújítását.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik