Belföld

Hadházy: Politikai ügyekben hülyének tetteti magát a NAV

A tanulmányok elkészítésére fordított munkaórák mértékét – figyelembe véve az idő múlását – pontosan megállapítani nem lehet.

A NAV Bűnügyi Igazgatósága ezzel a megállapítással indokolta meg, hogy miért rendelte el egy kamutanulmány-ügyben indított nyomozása megszüntetését.

A feljelentést Hadházy Ákos, az LMP országgyűlési képviselője tette, miután kiderült, hogy egy fővárosi tanácsadócég az ország három, egymástól több száz kilométerre fekvő településén ugyanazokat a tanulmányokat adta el. Három fideszes képviselő szűkebb pátriája, Pusztaottlaka, Cece és Lajoskomárom hasonló tartalmú, EU-pénzből finanszírozott „egészségmegőrző” pályázatot írt ki, amelyeket – meglepetésre – a Voldemort-sztori főszereplője, a Public Sector Tanácsadó Kft. nyert meg. A cégnek egyébként semmi köze sem volt az egészségügyhöz.

Nyilvánvalóan nem lehetett véletlen, sokkal inkább csak a közbeszerzéseket központilag manipuláló csalás eredménye, hogy három különálló, távoli faluban ugyanezeket a svindlereket hívták meg

– fogalmazott Hadházy a csütörtökön tartott korrupcióinfón.

Az ellenzéki képviselő szerint a NAV annak ellenére zárta le a költségvetési csalás ügyében indult vizsgálatot, hogy a pályázatokkal kapcsolatban a felügyelő szervek már korábban megállapították a szabálytalanságokat, sőt több millió forintnyi pályázati pénzt vissza is fizettettek az önkormányzatokkal. A büntetést így az önkormányzatoknak kellett állniuk, a cégnek viszont nem kellett felelnie azért, mert copy-paste dokumentumokat adott el többször is.

Cecén és Lajoskomáromban pontosan ugyanannyi pénzt (198 000 forint+ÁFA) fizettek ki a szív- és érrendszeri betegklub módszertanára, és az egészségfejlesztési iroda működési rendjének kidolgozására (2 242 500 forint+ ÁFA). A két faluban a Public Sector szóról szóra ugyanazokat a tanulmányokat adta le, és fillérre pontosan ugyanakkora összegeket számlázta ki, ráadásul a számlák kiállításának és leigazolásának dátuma is megegyezett.

A bombameglepetés az, hogy a „bűnüldöző szerv” szerint nem lehet megállapítani, hogy valójában melyik tanulmányra mennyi munkaórát fordítottak. Pedig az idő múlása ellenére én pontosan megmondom, hogy az egyik kamu tanulmányra valamennyit, a másikra pedig a kinyomtatáson kívül semennyit. Az utóbbi eset maga a költségvetési csalás klasszikus esete

– mondta Hadházy, aki szerint az igazi botrány az, hogy az ügy mögött nyilvánvalóan Mengyi Roland, Simonka György és Varga Gábor álltak, de az ő szerepüket el sem kezdték nyomozni.

Mengyi, Simonka és Varga az előző ciklusban egymás mellett, egy padsorban ültek a Parlamentben a Fidesz frakciójában.

Felháborító, hogy amikor véletlenül belefutnak egy menthetetlen csalásba, egyszerűen hülyének tetteti magát a NAV azért, hogy a fő bűnösöket elengedje az ügyből.

jelentette ki az LMP-s képviselő.

A pármilliós ügy egyébként nem volt jelentős tétel a Mengyi Roland bíróság elé került ügyében is fontos szerepet játszó Public Sector üzletmenetében. A botrányok után végelszámolás alá került cég forgalma – testvércégével együtt – egyes években az 1 milliárdot is meghaladta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik