Belföld
borton(7)(430x286).jpg (börtön, )

Eltörte rabtársa karját, majd betonba verte a fejét – a földre szórt morzsák miatt esett neki

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 05. 02. 15:46

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy szabadságvesztés büntetését töltő ötven éves nővel szemben, aki tavaly karácsonykor konfliktusba keveredett egy zárkatársával, és eltörte a sértett karját

A vádlott 2017. december 25-én, dél körül végzett a zárka takarításával. Ezután kiment felseperni a folyosót is, ám mire visszatért, észrevette, hogy a helyiség néhány perccel korábban még tiszta padlója ismét morzsás lett. Ennek oka az volt, hogy cellatársai a távolléte alatt felszeletelték az ünnepi süteményt, melynek kisebb darabjai leestek a földre. A takarítást végző nő ezt hangosan szóvá is tette a zárkafelelősnek, akivel már korábban sem volt felhőtlen a viszonya. A zárka rendjéért felelős fogvatartott azzal nyugtatta háborgó cellatársát, hogy a morzsákat nem neki kell majd feltakarítani, ám hiába.

A vita során a zárkafelelős a vádlotthoz lépett, hogy kivegye a kezéből a partvist, amelyre az támaszkodott, de a nő ezt nem engedte, hanem maga elé kapta az eszközt, és annak nyelével a másik asszony irányába ütött. A zárkafelelősnek sikerült két kézzel ráfogni a farúdra, amivel kivédte ugyan az ütést, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy ellenfele a hajába markolva a földre rántsa őt. A vádlott ezután a padlón fekvő sértett fölé hajolt, és a fejét a zárka betonaljzatához verte mindaddig, amíg a többi fogvatartott közbe nem avatkozott.

A zárkafelelős felkarcsont-törést szenvedett. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádolja a különös visszaesőnek minősülő elkövetőt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.