Kedden avatják boldoggá Brenner János katolikus papot, a vértanúhalált szenvedő rábakethelyi káplánt Szombathelyen. A délelőtt 11 órakor az Emlékmű-dombon kezdődő szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, az Apostoli Szentszék szentté avatási ügyek kongregációjának prefektusa lesz, a szentbeszédet pedig Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mondja.
A keddi eseményre több mint tizenötezer résztvevőt várnak a szervezők. A boldoggá avatás a szentmise elején lesz. A tervek szerint először Ferenc pápa levelét olvassák fel, amelyben a katolikus egyházfő engedélyezi Brenner János boldoggá avatását. Ezt követően a rábakethelyi káplánról készült nagyméretű képet lepleznek le, amely Székely János szombathelyi megyés püspök szerint Brenner János „mennybéli megdicsőülését szimbolizálja”.
Délután Ivanics Tamás A jó pásztor című zenés drámájának színpadi bemutatóját tekinthetik meg a jelenlévők, majd olyan emberek tesznek tanúságot, akik ismerték Brenner Jánost, akiknek az életére hatással volt. Ezután litániát tartanak, amelyen Székely János mond szentbeszédet. Este gyalogos zarándoklat indul Rábakethelytől a zsidai Jó pásztor-kápolnáig, ahol a zarándokok imát mondanak, majd felkeresik azt a helyet, ahol Brenner János vértanúhalált halt.
A vértanúhalált szenvedő áldozópap boldoggá avatásának első, egyházmegyei szakasza 1999-ben kezdődött, majd 2001-től a tanúk meghallgatása következett. Az eljárás római szakasza 2008-ban indult. A történész konzultorok 2015-ös, majd a teológus konzultorok 2016-os, egybehangzóan kedvező döntése után a bíborosi kongregáció is jóváhagyta a boldoggá avatást, amelyet Ferenc pápa 2017. novemberben 8-án engedélyezett.
(MTI)
Kiemelt kép: Brenner József kanonok, címzetes apát, a vértanú pap testvére áldja meg Brenner János emlékművét a körmend-horvátnádaljai templom kertjében. MTI Fotó: MTI/Kászoni László