Belföld

Bénázás miatt csúszik több hónapja egy fontos vizsgálat a Teréz körúti robbantó ügyében

P. László meglehetősen furcsán viselkedett az első februári tárgyalási napon, de szemlátomást unta azt is, amikor a sérült rendőröket hallgatta meg a bíróság, csak az érdekelte, meddig tart még a tárgyalás. Édesapja szerint a furcsa viselkedésnek az lehet az oka, hogy P. László gyógyszer hatása alatt volt a kihallgatásakor. A 24.hu-nak azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban többször is megpróbált toxikológiai vizsgálatot kérni, eredmény azonban továbbra sincs.

Egyik napról a másikra bekattant, és minden hülyeséget mondott. Olyanokat, hogy nem vagyok az apja, olvassák a gondolatait, sőt én is olvasom. Ilyen állapotban tett vallomást. Amikor az ügyész megkérdezte tőle februárban, hogy hogyan érzi magát, elmondta, hogy furcsán, de úgy érezte, hogy tudott gondolkodni, miközben vallomást tett. Az ügyész nem ment bele jobban ebbe a kérdésbe. Én próbáltam a toxikológiai vizsgálatokat már akkor kérni, aztán nyáron is kértük az ügyvéd által. De elutasítottak négyszer. Aztán a bíró kiírta jó egy hónappal ezelőtt, de még mindig nem történt meg a vizsgálat.

Megtudtuk, hogy az egyik szakértő bénázása miatt csúszik hónapok óta a toxikológiai vizsgálat. Ezt megerősítette lapunknak P. László ügyvédje is.

Valóban volt egy kisebb jellegű adminisztratív probléma. A szakértő kicsit tanácstalan volt, hogy miként jut be a büntetés-végrehajtási intézetbe, és hogy miként tudja majd lefolytatni ezt a vizsgálatot, berendeli, vagy inkább kimegy hozzá. Ezt mi sem értettük igazán, mert neki van egy kirendelő határozata. Odamegy a büntetés-végrehajtási intézethez, fölmutatja, hogy itt a bírói végzés és engedjék be. Ezt követően a bírótól kért segítséget, aki eligazította, hogy tessék bemenni a végzéssel intézni a vizsgálatot

– mondta P. László ügyvédje, Cseterics Krisztián.

A hétfői bírósági tárgyaláson kielemezték a térfigyelő kamerák felvételeit. P. László édesapja szerint a felvételeken egy fiánál alacsonyabb személy látható. A vádlott apja szerint több szakértői vizsgálat is az ő igazát támasztja alá.

Három igazságügyi szakértő vizsgálta a magasságot. És mindegyik tíz centivel alacsonyabbra kalibrálta be az elkövetőt, mint a fiam. Tíz centit nem lehet lecsalni vagy levágni a lábból. Nem tudom, hogy gondolja az ügyész, ezek mind ilyen abszurd dolgok

– mondta. A kételyeket növelik a nyomozás során elvégzett összehasonlító vizsgálatok is. A szakértő szerint ugyanis 174 centis volt az elkövető.

A magassága később lesz igazán érdekes, amikor eljön az antropológus meg a fotó-videó technikai szakértő, akik ezeket a dolgokat vizsgálták a nyomozás során. A videotechnika ugyanis alkalmazott egy referenciaszemélyt, tehát oda állított egy embert ugyanarra az utcaszakaszra, ugyanabba a szögbe, ahogy a biztonsági kamera fölvette az esetet, és ezt a kettőt hasonlította össze. Ez azért volt lényeges, mert következtetést lehetett levonni az oda állított referenciaszemély és az eredeti képen látható elkövető között. A referenciaszemély 174 centiméter magas volt. Ezt dokumentálta a szakértő.

A 2016. szep­tember 24-én történt merénylet során két járőr is súlyos, egy taxis pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik