Belföld

Vona elmondta, mit csinál jelenleg

Sokan kérdezik, hol vagyok, mit csinálok. Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig alapszabály szerint ügyvezető elnök vagyok az új elnökség felállásáig. Vagyis vezetem ezeket az üléseket. Amúgy pedig csendben vagyok, ez az időszak most nem rólam szól, és ez így van rendjén. Közben persze figyelem az országos eseményeket is, de erről majd később

– írta hétfő délutáni Facebook-posztjában Vona Gábor.

A Jobbik volt elnöke kijelentette, hogy a párt tisztújításán Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont támogatja majd, méghozzá azért, mert

  • régóta ismeri őket, bízik bennük és tudja, hogy a Jobbikban nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak,
  • úgy gondolja, a néppárti Jobbik velük őrizheti meg az eddig elért eredményeit, és kerülheti el a „hátraarcot”,
  • szerinte ők képesek fenntartani a Jobbik egységét, ami most a legfontosabb ennek a közösségnek.

Hosszú éveken keresztül mondtam: az élet lényege a változás, csak az nem változik, ami már nem él. A Jobbik mindig változott, mindig fejlődött, most is fog. De a lényeg ugyanaz kell maradjon: minden magyart képviselünk

– közölte.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik